Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Először látták a világ legritkább bálnáját

2012.11.06. 11:08

A tudomány számára szinte teljesen ismeretlen a csőröscetfélék családjába tartozó ritka bálnafaj, ami 2010-ben Új-Zélandnál vetődött partra. A kutatók először a Gray-féle csőröscetnek hitték az állatot, de később megállapították, hogy az egyik legritkább cetfélére, az ásófogú csőröscetre (Mesoplodon traversii) bukkantak. A Current Biology szaklapban megjelent cikk szerint a cetet korábban csak csontmaradványok alapján tudták a csőröscetek rendjébe sorolni.

nzealandbeac
Fotó: New Zealand Government

A mostani fölfedezés az első bizonyíték arra, hogy az állat még nem halt ki, és egyben arra is rámutat, hogy milyen keveset tudunk az óceánok élővilágáról. A partra vetődött anyaállatot és halott borját már nem lehetett megmenteni, de a kutatók – a többi ritka fajhoz hasonlóan – az ő DNS-üket is begyűjtötték, hogy megőrizzék az utókornak.

Rochelle Constantine, az Auckland Egyetem szakértője szerint először fordult elő, hogy egy ehhez hasonló, öt méternél hosszabb bálnát teljes egészében láthattak, és nagy szerencsének mondható, hogy megtalálták az állatok tetemét. Constantine elmondta, hogy az ásófogú csőröscetet eddig csak három töredékes koponyacsont-maradványból ismerték, és ezeket is Új-Zéland és Chile környékén gyűjtötték be, mintegy 140 év alatt.

Az új-zélandi Opapa Beach-en partra vetődött állatokat az ország természeti értékeit őrző Department of Conversation lefényképezte, és szövetmintát is vett belőlük. Csak a szövettani vizsgálat igazolta, hogy nem Gray-féle csőröscetekre, hanem ásófogú csőröscetekre bukkantak. A vizsgálatot Constantine és kutatócsoportja végezte, és az eredmény még őket is megdöbbentette