Irén, Írisz
6 °C
15 °C

Az Alienst nézték az űrhajósok az ISS-en

2012.12.07. 21:25
Űrtörténelemről, a Nemzetközi Űrállomásról és az űrkutatás jövőjéről beszélt Marsha Ivins amerikai mérnök, űrhajósnő csütörtökön a BME előadótermében megjelent hallgatóságnak. Többek között elmondta, mekkora részét fedeztük fel a Holdnak, hogyan kell az ISS vécéjét használni, és hogy milyen messze van tőlünk az űrállomás.

Marsha Ivins, a NASA veterán űrhajósa az Űrkutatás múltja, jelene és jövője címmel tartott előadást a témában a BME-n, amerikai szemszögből. Képekkel és látványos videókkal tarkított előadásában elmondta, hogy az űrverseny legizgalmasabb szakasza az volt, amikor Amerika és a Szovjetunió azon versengtek, ki jut el először a Holdra. A Mercury Seven, más források szerint Magnificent Seven (nagyszerű hetes) volt az első hét űrhajós, akiket a NASA 1959 április 9-én kiválasztott. Az átlagosnál alacsonyabb Ivins szerint közülük a legmagasabb sem volt sokkal nagyobb, mint ő maga, mivel a Mercury-kapszula, amelyben a leendő űrhajós repült, nagyon kicsi volt.

Régen voltunk a Holdon

Az első amerikai űrhajóst végül olyan rakéta vitte az űrbe, aminek kisebb tolóereje volt, mint egy mai 747-es repülőgépnek, tudtuk meg az előadásból. Az első űrutazás előtt félő volt, hogy az emberi szervezet nem fog megfelelően működni a súlytalanságban, nem megy majd a keringés, a nyelés – a Mercury program erre a kérdésre adott megnyugtató választ. A második amerikai űrprogram a Gemini volt, ebben szintén nagyon kicsi kabinban juttattak fel, de már egyszerre két embert.

Amerika hatszor járt a Holdon, az égitesten sétáló 12 ember viszont csak egy-két négyzetkilométerét fedezte fel a Hold területének. Hiába vitt magával az egyik küldetést egy holdjárót, azzal sem mehettek túl messzire, mivel csak 4 órára elég oxigént tudtak magukkal vinni, az utasítás szerint pedig csak annyira távolodhattak el, hogy gyalog is vissza tudjanak jönni, ha valami probléma van. Az amerikaiak 1972-ben indultak utoljára a Holdhoz, az oroszok emberrel sosem jutottak el oda.

1981-ben aztán jött az első űrsikló, ami nagy előrelépés volt a korábbi űreszközökhöz képest, még ha nem is gazdaságosabb: az összes kapszula csak egyszer használható volt, míg az űrsiklókat úgy tervezték, hogy képesek legyenek visszatérni anélkül, hogy az atmoszférával való súrlódás során megégnének. Az űrsiklókat az utolsó tíz évben arra használták, hogy felépítsék a Nemzetközi Űrállomást.

Pálcikával kávét

Az űrhajósnő elmesélte a Nemzetközi Űrállomáson szerzett tapasztalatait is. Kiemelte, hogy az ISS-en lényegében nincs a dolgoknak súlya, se fent, se lent – irányérzékünk csődöt mond. A mindennapi életről elmondta, hogy például az italos tasakokban valójában por van, ezt töltik fel vízzel. Egy adagolóberendezéssel juthatnak hozzá a vízhez, amit szívószálhoz hasonló csővel kell áttölteni a megfelelő ételbe vagy italporba, hogy az fogyasztható legyen. Az ISS-en nincs hűtő, se sütő, csak egy melegítő berendezés. Az élelmiszereket még a Földön tartósítják, így nincs is szükség tartós hűtésükre. Az oroszok nem pepecselnek annyit mint az amerikaiak, mindenféle vákuumcsomagolás helyett konzervekben viszik az ételt a fedélzetre. Sokan pálcikával esznek, mert a súlytalanságban nagy, vagy akár folyékony dolgokat, például kávét is könnyedén meg lehet tartani velük.

Irvins szerint teherszállító átlagosan évente négyszer érkezik az ISS-re. Ekkor kapnak friss zöldségeket és gyümölcsöket is az állomáson tartózkodók. A szemetet nem dobják ki, hanem összenyomják, és zsákokban eltárolják addig, amíg nem érkezik újabb teherűrhajó.

Web nincs, email van

Bár a teljes internet nem elérhető az űrállomásról, a webet böngészni például nem lehet, szabad emailezni és videokonferenciákat is tarthatnak. Sőt, bármilyen földi telefonszám felhívható az űrállomásról. Unalmas perceiket pedig filmnézéssel tölthetik el.

Ivins szerint nem sok szabadidejük volt, egy párnapos küldetésen mindössze egy-két óra. Amikor a nő az űrben járt, még nem volt dvd, ezért speciális kazettákon vihettek fel filmeket. A legénység legtöbb tagja férfi volt, ők válogatták a filmeket, ezért például az Alienst (A bolygó neve halál) nézték az űrben.

A mai kávéból készül a holnapi

Zuhanyzó, fürdőkád nincs a fedélzeten, fürdeni úgy lehet, hogy kis tasakokból vízbuborékokat kennek magukra. A borotválkozás ugyanúgy történik, mint a Földön, persze a lemosáshoz itt is buborékos módszert kell alkalmazni. A fogmosásnál az egyetlen gond, hogy nincs hova kiköpni a fogkrémet, a NASA hivatalosan azt javasolja, hogy nyeljék le – Ivins inkább a zsebkendőt választotta. A hajvágás egy speciális vágógéppel történik, amit kereszteztek egy porszívóval: beszívja a hajszálakat, amint levágta őket, így azok nem szabadulnak el a súlytalanságban.

A ISS-en lévő vécé koedukált. A pisilés úgy történik, hogy egy elszívó viszi a vizeletet tartályba – mivel a gravitáció nem tudja -, onnan pedig az egész az újrahasznosítási rendszerbe kerül és ivóvizet készítenek belőle. „Az ISS-en van egy mondás: a mai kávéból készítjük a holnapit” – fogalmazott Ivins.

A nagydolgokat nem hasznosítják újra. A székelést egy zacskóba kell elvégezni, majd jól elzárni és elraktározni, a következő teherűrhajó érkezésig – így aztán akár négy hónapig is gyűlnek az ilyen zacskók. Az egész rendszer orosz találmány, nagyon hasonlít egy földi pottyantós budira. Ivins szerint azonban még soha nem panaszkodott rá senki, jól működik.

A kezek lebegnek alvás közben

„Végre se nem túl kemény, se nem túl puha az ágyad” – tréfálkozott az űrhajósnő, amikor az alvás szóba került. Mikrogravitációban nem egyszerű aludni, nincs hova lefeküdni a szó hétköznapi értelmében. A legénység minden tagjának van egy hálózsákja, ebbe kell belebújni, majd az egészet leszíjazni, így kicsit olyan, mintha lefeküdtünk volna. Ami a hálózsákon kívül marad, az persze továbbra is lebeg – például a kezek. Szerencsére ettől nem fáradnak el alvás közben, mivel nem hat rájuk a nehézségi erő.

Az űrhajósoknak kötelező minden nap két órát gyakorlatozniuk, hogy ne veszítsék el izmaikat – a földi gravitációban akkor is minden nap tornásztatjuk az izmainkat, ha egyszerűen nem teszünk semmit, csak a szokásos napi teendőinket. Az űrállomáson ez nincs így – az első űrhajósok izomtömegük jelentős részét elvesztették – ennek megelőzésére kötelező a napi gyakorlat.

Napi 16 napfelkelte

Az emberek azt hiszik, hogy az ISS-en levő űrhajósok nagyon messze vannak a Földtől, pedig csak nagyjából 350-400 kilométerre. Összehasonlításképpen: az utasszállító gépek körülbelül 10 kilométer magasan repülnek, a Hold pedig 400 ezer kilométernyire van a Földtől.

A Föld a nappali képek alapján lakatlannak is tűnhet, az éjjeliek viszont egyértelműek, a civilizáció a lámpák nyomán rajzolódik ki. Növeli a látványos fotók készítésének esélyét, hogy az űrhajósok 16-szor látják 24 óra alatt a napfelkeltét és a napnyugtát.

Az ISS-ről is lehetőség van űrsétára. Lefeljebb nyolcórányi oxigén van az űrruhában, amit már nem kábelen kapnak, hanem a háton lévő kis tartályokból. Viszont egy biztonsági kötéllel azért rögzítik magukat mindig egy ponthoz. Egy hátirakétát is építettek az űrruha hátuljára, amivel vészhelyzet esetén manőverezni tudnak (erre még nem volt szükség). Sőt, a robotkarra is tudnak űrhajóst erősíteni, hogy azzal vigyék például az elvégzendő javítás helyére.

A Mars-járónak hat hónap, az embernek tíz perc

Ugyan 2020-ig még mindenképpen fenntartják az űrállomást, de ezen túl az űrhajósnő szerint a NASA-nak nincs valódi terve, és nagyjából ezt gondolja az emberes, mélyűri kutatás egészéről is – erről interjúnkban bővebben olvashat. Kritikus álláspontjára jellemző, hogy, bár szükségesnek tartja a Mars-járókat, hiszen a jelenlegi technológiával még embert nem tudunk odavinni, elmondta, hogy „amit egy Mars-járó elvégez hat hónap alatt, arra egy ember tíz perc alatt képes”.

Az előadás után Ivins a Tudományos Újságírók Klubja és a Magyar Asztronautikai Társaság zártkörű beszélgetésén vett részt. Itt Almár Iván csillagász megkérdezte tőle, hogy szerinte az ISS milyen jelentős eredményt hozott az emberiségnek, mire az űrhajósnő a példátlan nemzetközi összefogást említette. „16 szervezet dolgozott együtt, olyan országok is, amik nincsenek jó viszonyban. Ebből a politikusok is tanulhatnának” – fogalmazott az űrhajósnő. Az űrprogramok jövőjében is a nemzetközi összefogást hangsúlyozta, szerinte Kínával is össze lehetne fogni. „Az űrkutatásnak sokkal inkább politikai, mint technológiai akadályai vannak” – mondta, utalva arra is, hogy Amerikában is előfordul, hogy egy elnök leállít egy programot, amit elődje elkezdett.

A mélyűri küldetéseket és a Mars-utazást illetően a sugárzást említette az egyik legnagyobb problémaként – ez ellen jelenlegi ismereteink szerint a víz jól védene, de még nem megoldott, hogyan lehetne biztonságosan alkalmazni. A vízhiány egyébként is probléma a hosszú küldetéseknél. „Mert hiába tudjuk, hogy van víz a Holdon vagy a Marson, azt a vizet ki kell nyerni, ehhez pedig nincs még meg a technológiánk” – magyarázta Ivins, aki szerint a megfelelő energiaforrás sincs még ezekhez a missziókhoz, és évtizedekig tarthat a kifejlesztésük.

A hallgatóság kérdésére elmondta még, hogy az űrben nem érezte, hogy nőként másként kezelnék, mert ő maga sem nőként, hanem emberként gondolt magára egy-egy küldetés idején. Sminket sem használt, bár vannak űrhajósok, akik az űrben is sminkelik magukat.

A kérdésre, hogy egy olyan kis európai ország, mint Magyarország, mennyiben tud hozzájárulni a NASA nagy terveihez, azt felelte, bármilyen kis műszerrel vagy alkatrésszel tudunk segíteni. Példának felhozta a közönség által korábban említett PILLE dozimétert, illetve a Curiosity lengyel fejlesztésű szenzorait, amire Lengyelország nagyon büszke. (Lengyelország egyébként novemberen lett a európai űrügynökség, az ESA teljes jogú tagja. Magyarország még nem az, de remélhetően nem kell már sokáig várni, hogy tag legyen).

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!