Emma
-2 °C
6 °C

Régészeti aranybánya Boszporusz-alagút

2012.12.17. 17:16

Negyvenezer leletet tártak fel Isztambulban, a Boszporusz alatti alagút építéséhez kapcsolódó ásatások során. A Marmaray elnevezésű alagút többfunkciós létesítmény, amely Isztambul európai és ázsiai oldalát köti majd össze a Boszporusz-szoros alatt. Az alagút 13,7 kilométeres lesz, ebből 1,4 kilométeres szakasza a tengerben, 55 méterrel a víz, és 5 méterrel a meder alatt halad majd.

A 2004 óta folyó feltárásokat irányító Zeynep Kalkan, az Isztambuli Régészeti Múzeum igazgatója közölte, hogy a leletmentő ásatások 90 százalékát elvégezték, ennek során a város 8500 éves történetének minden korszakából kerültek elő tárgyak. A legkülönfélébb leleteket találták - tártak fel csontvázakat, templomromokat, de lábnyomokat is. A negyvenezer történelmi leleten kívül közel egymillió darab cserépedény is napvilágra került.

Az I. Theodosius császár uralkodása alatt a 4. században épült kikötő feltárása során 36 hajóroncsot találtak, amelyeket az 5-11. század között nyelt el a hullámsír. Az elsüllyedt hajók között 30 vitorlás van, a többi gálya.