Kinga, Kincső
15 °C
31 °C

Jobban változunk, mint gondolnánk

2013.01.04. 09:44

Az emberek nagyobb mértékben változnak, mint ők maguk hiszik – derül ki azokból az amerikai tanulmányokból, amelyeket tudósok személyiségjegyekről, emberi értékekről és preferenciákról készítettek.

A kutatók összesen 19 ezer embert kérdeztek meg. Átlagosan a résztvevők jóval kevesebb és jelentéktelenebb változásra számítanak a következő tíz évben, mint amilyen mértékű átalakuláson keresztülmentek saját elmondásuk alapján a megelőző évtizedben. A Harvard Egyetem tudósai a jelenséget „a történetnek vége" illúziónak nevezték el, amelynek lényege, hogy sokan úgy gondolják: személyiségfejlődésük során már célba értek, a formálódási folyamat elérte a tetőpontját.

A Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint az eredmény minden korcsoportra érvényes 18 és 68 év között. Ezzel együtt az emelkedő korral párhuzamosan csökken mind a már bekövetkezett, mind a még csak megjósolt változások valószínűsége, különösen ami a vonzódásokat és értékeket illeti.

A szakértők az érzés kialakulását részben azzal magyarázzák, hogy a legtöbb ember rokonszenvesnek tartja az „aktuális állás szerinti", éppen kiforrott személyiségét, nagyszerűnek ítéli értékeit, és meg van győződve arról, hogy az előnyben részesítések terén is okosan cselekszik.