Valér
2 °C
8 °C

A Curiosity belefúrt a Marsba

2013.02.05. 13:26

A Curiosity apró próbafúrásokat végzett a Marson, így ez az első mélyen látható nyom, amit a Mars-járól a bolygó felszínén hagyott. A próbafúrást egy több fúrásból álló tesztsorozat része, amelynek célja, hogy a földi irányítóközpont kikísérletezze a legjobb módszert a valódi, mélyebb rétegekbe való fúrásra.

PIA16717 ip

A próbafúrást a NASA pasadenai központjából, a bolygókutató részlegből irányították. A Curiosity leszállása óta ez lesz a legösszetettebb művelet, amit a Mars-járó végrehajtott. A fúrás során nyert minták elemzését a Curiosity fedélzetén működő vegyi laboratórium végzi el.

A fúrásra kiszemelt kőszikla a Yellow Knife Bay nevű enyhe mélyedésben helyezkedik el, a John Klein területen, amelyet a kutatócsoport 2011-ben elhunyt tagja után neveztek el. A Curiosity a fúrás után elindul a Gale-kráterben található öt kilométer magas hegy felé. Útja fél évig tart majd.