Auguszta
-4 °C
2 °C

Tito házaspárt küldene a Marshoz

2013.02.28. 00:28

Kevesebb, mint öt év múlva egy kalandos, de spártai magánvállalkozás keretében egy házaspárt küldene Mars-körüli utazásra Dennis Tito amerikai multimilliomos, a világ első űrturistája – jelentették be szerdán Washingtonban az Inspiration Mars elnevezésű nonprofit szervezet képviselői.

160 km-re a Marstól

A Mars-kerülő utazók a tervek szerint 160 kilométerre fogják megközelíteni a bolygó felszínét. A kaland ára, hogy 16 hónapon át folyamatosan összezárva kell maradniuk az űrkapszulában, mert leszállni nem fognak, és űrsétát sem tesznek majd, sőt, még szkafanderük sem lesz. Az űrutazók csak minimális élelmet és ruhát visznek magukkal, és saját tisztított vizeletüket fogják inni.

Drága lesz

Az úttörő űrkaland tervezői nem árulták el, hogy mennyibe kerül majd a vállalkozás, de külső szakértők egymilliárd dollárra taksálják a páros Mars-utazás árát. A kivitelezés elindításához szükséges anyagiakat Tito fogja biztosítani.

Államilag nem vállalható rizikó

Az amerikai űrhivatal, a NASA nem vesz részt a kísérletben, de egy szerdán kiadott közleménye szerint nem is zárkózik el attól, hogy a későbbiekben csatlakozzon hozzá. Ennek egyik oka, hogy a Mars-kerülő utazás meglehetősen kockázatos, és ilyen rizikót állami intézmény nem szokott vállalni.

Együtt 2018

„Nagyon is szimbolikus, hogy emberiséget egy férfinak és egy nőnek kell képviselnie” – mondta Taber McCallum, a projekt műszaki igazgatója, aki egyben az egyik potenciális Mars-körüli utazó is. Szerinte a hosszú összezártság indokolja, hogy az útra egy házaspárt küldjenek, aminek tagjai lelki támaszt tudnak nyújtani egymásnak. McCallum részt vett abban a kísérletben, amiben egy csoport két évet töltött az idegen bolygón felépítendő bázist modellező arizonai Biosphere 2 kísérleti telepen.

A magánszektor leleményessége

Az Inspiration Mars projekt privát hajtóművet és űrkapszulát kíván igénybe venni. David Steinz, a NASA szóvivője kommünikéjében rámutatott, hogy a vállalkozás valóra váltja Barack Obama elnöknek azt elképzelését, hogy az űrkutatásban nagyobb mértékben kell támaszkodni a magánszektor leleményességére. Steinz szerint a NASA folytatja az egyeztetést az Inspiration Marssal a kölcsönösen hasznos együttműködés lehetőségéről.

Az út

A projekt tervezői azt próbálják meg kihasználni, hogy a Föld és a Mars pályája egy emberöltőn át nem lesz ismét olyan közel egymáshoz, mint öt év múlva. Az elképzelés szerint az űrhajót 2018. január 5-én indítanák útjára, augusztus 20-án kerülné meg a vörös bolygót, és 2019. május 21-én térne vissza.