Stefánia
0 °C
3 °C

Felpörgött az űrverseny

2013.03.07. 11:03

Néhány napja érte el a Nemzetközi Űrállomást a Dragon szállítóhajó, amit a kaliforniai SpaceX cég fejlesztett. A Falcon 9 rakéta már ötödik útját tette meg ezzel, így a SpaceX a NASA megbízható partnere lett abban, hogy szállítmányokat küldjenek az űrállomásra. Hamarosan azonban versenytársa is lehet.

Az Orbital Sciences által fejlesztett, Antares nevű rakéta is hamarosan kész lehet, áprilisra tervezik a tesztrepülést. Ha minden jól megy, akkor ember nélküli útra indulhat a Cygnus űrhajó, a cél szintén a Nemzetközi Űrállomás lesz.

Mindkét cég több százmillió dollárt kapott már a NASA-tól. Az űrügynökség célja, hogy az űrsilóprogram leállításával legyen olyan alternatíva, amellyel megbízhatóan tudják szállítani az utánpótlást az űrállomásra, mert ezen a Dragon igazi térnyeréséig még az orosz Szojuz űrhajókra vannak ráutalva. A NASA nem véletlenül választott két egymással versenyző céget, így alacsonyabban tudják tartani az árakat.

Eleinte a harminc évnyi tapasztalatot magáénak tudó Orbital tűnt befutónak, de a SpaceX beelőzte őket a fejlesztéssel. Ráadásul a Cygnus modulja nem tud biológiai kísérletekhez szükséges felszerelést szállítani, mert a kapszulát úgy tervezték, hogy elégjen, amikor visszatér az űrbe. Nem is tudják úgy átalakítani, hogy embereket is tudjon szállítani.