Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Történelmet írt a SpaceShipTwo

2013.04.30. 10:23

A turisták szállítására tervezett magánűrhajó először tesztelte rakétahajtóműveit, átlépte a hangsebességet, majd biztonságosan leszállt a földre. A Virgin Galactic űrrepülőjét, a SpaceShipTwo-t a WhiteKnightTwo vitte a megfelelő magasságba.

Nagyjából 14 ezer méter magasan oldotta le az űrhajót, itt indította be a hajtóművet a SpaceShipTwo. Nagyjából 16 másodpercig voltak bekapcsolva ezek, az űrhajó 17 ezer méterre emelkedett vele, elérve az 1,2 Machot, majd visszaereszkedett a földre.

A knights of cydonia blog csillagászának magyarázata szerint az űrhajót mozgató RocketMotorTwo egyik érdekessége, hogy hibrid rakétahajtómű, ami szilárd tüzelőanyagot, egy speciális gumifajtát éget el, folyékony oxidálószert, nitrogén-oxidot átvezetve rajta. Emiatt az űrhajót nem lehet majd a repülőgépekhez hasonlóan megtankolni és újra kigördíteni a kifutópályára, hanem a szilárd üzemanyag tartályát minden alkalommal cserélni kell. Cserébe valamivel biztonságosabb, mintha mindkét komponens folyékony lenne.

A mostani volt az első abból a tesztsorozatból, ami során a SpaceShipTwo szép lassan emelve az egy-egy próba alatt elért magasságot eléri a 100 kilométeres magasságot, vagyis átlépi a világűr határvonalát.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!