Megtalálták az ember és a majmok közös ősét

Rendszerezték azt a csontvázat, amelyet még 2002-ben találtak Spanyolországban. A kutatók Pierolapithecus catalaunicusnak nevezték el a 11,9 millió évvel ezelőtt élt majmot, és azt feltételezik, hogy ez volt az utolsó közös őse a ma is élő emberszabásúaknak, a csimpánznak, orangutánnak, bonobónak, gorilláknak és az embernek.

A Missouri Egyetem anatómiai szakértői szerint az állat medencecsontjának alakja arra utal, hogy még az emberszabású majmok evolúciójának kezdetén élt: miután már elváltak a többi majomtól, de még mielőtt elkezdtek volna kialakulni a különböző emberszabásúak fajai.
Fotó: Missouri-Columbia Egyetem

Ashley Hammond kutató volt az első, aki megvizsgálta a korai emberszabású medencéjét. Lézerszkennereket használt, hogy a fosszília minden apró részletét meg tudja figyelni és a medencéről így nyert 3D képet összehasonlította a ma is élő állatokkal. Kiderült, hogy a csípőcsont szélesebb, mint a 18 millió évvel ezelőtt élt Proconsul nyanzae csípőcsontja, így biztosan külön fajról van szó.

A szélesebb csípőcsont annak köszönhető, hogy az állatnak hátrébb tolódott az egyensúlyi helyzete, már úgy járt, hogy az elülső végtagjaira csak meg-megtámaszkodott. A Pierolapithecus catalaunicus ujjai azonban még nem hasonlítanak a modern emberszabásúak ujjaira.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59