Budapestet fotózta az ISS parancsnoka

Magyarország folyóparti fővárosa, Budapest, és a tavasz miatt kizöldült környező dombok – ezekkel a szavakkal tette ki Chris Hadfield kanadai űrhajós magyar idő szerint szerda este azt a fényképet a Twitter- és Facebook-profiljára, amit a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről nézve készített.

Budapest az űrből
Fotó: ISS

Nem ez az első alkalom, hogy a küldetés elmúlt néhány hónapja alatt példátlan népszerűségre szert tevő parancsnok magyar vonatkozású képet tesz fel a netre. Korábban is Budapestet fotózta, ott még a család magyar rokonait is üdvözölte, de készült kép a Balatonról is.

A közösségi médiával, illetve általában az internettel és a modern telekommunikációs eszközökkel zseniálisan bánó Hadfield a tervek szerint már csak jövő hét elejéig marad az ISS parancsnoka, a tervek szerint május 13-án tér majd vissza a földre. Az öthónapos paracsnoksága alatt sokat tett az űrhajózás és az űrkutatás divatba hozásáért, talán az sem túlzás, ha a legnépszerűbb parancsnoknak nevezzük az űrállomás történetében. A közösségi oldalakon képviselt erős jelenlét mellett az is sokat segített, hogy számos vicces vagy különleges kihívásban is szerepelt, például űrbéli koncertet adott, mesélt arról, hogy oldják meg az űrhajósok a fogmosást vagy a hányást, illetve ő hajtotta végre azt a látványos kísérletet is, amiből kiderült, hogy az űrtörölközőből kicsavart víz az űrhajós kezén marad.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40