Feltérképezték a brit Atlantisz utcáit

Részletes utcatérkép készült a középkorban elsüllyedt Dunwichről, amely az 1400-as évekig pezsgő életű kikötőváros volt. A southamptoni egyetem munkatársai 3D szkennerrel vizsgálták át a part menti vizeket, hogy felfedjék a 3-10 méteres mélységben lévő romokat.

Fotó: University of Southampton

Dunwich hajdanán akkora volt, mint London, de mára csak egy aprócska falu maradt belőle. A brit Atlantiszként is emlegetett városra hatalmas viharok csaptak le az 1200-as és 1300-as években, és az ismétlődő árvizek után számos utca végleg víz alá került. A legnagyobb csapást a Dunwich-folyó és a kikötő eliszaposodása okozta, ami megakadályozta a vízi kereskedelmet, és az emberek részben emiatt elvándoroltak a környékről.

Fotó: University of Southampton

A környékbeli zavaros víz megnehezítette a kutatást, de David Sear és munkatársai 2010-ben egy új eszközzel, úgynevezett kétfrekvenciás szonárral kezdték feltérképezni a mélységet. Ez úgy működik, mint a zseblámpa, csak éppen fény helyett hanggal segíti a környezet felmérését.

Sear térképén látható az egykori templomok, utak és falak maradványai. A most feltárt 1,8 négyzetkilométernyi terület közepén egy nagyjából egy négyzetkilométeres erődítmény állt, és az elsüllyedt területen volt három templom, számos kisebb faépület, és a régészek az egykori városháza épületét is felismerni vélték.

A kutatók szerint Dunwich múltja az emberiség jövőjére nézve is tanulságos, mert a globális klímaváltozás fokozza a tengerpartok erózióját, és ezzel veszélybe kerülnek a part menti települések. Tavaly derült ki egy jelentésből, hogy Yorkshire partvonalából 7 métert elhódtott a tenger. A Jurassic Coast szikláin is repedések jelentek meg, ezért a hatóságok arra kérték turistákat, hogy kerüljék el környéket, nehogy éppen alattuk omoljon össze a gyönyörű sziklás part.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40