A Nap idei legnagyobb koronakidobódása

Az idei év két legnagyobb napkitörése volt látható vasárnap, és az űridőjárás szakértői szerint a következő napokban további hasonló események várhatók. A koronakitörések az X osztályba, vagyis a legnagyobb ilyen események közé tartoznak. Az első kitörés X1.7-es méretű volt, a második valamivel nagyobb, X2.8-as, amivel az elmúlt évek ranglistáján az előkelő harmadik helyet szerezte meg.

Az anyák napján történt első kitörés során szuperforró plazma csapódott ki a Napból körülbelül 4,3 millió kilométer per órás sebességgel, míg a második esemény során nagyjából 6,9 millió kilométer per órás sebességgel távozott a forró anyag a csillag koronájából. Szerencsére a kitörés nem a Föld felé irányult, ezért nem fenyegette a műholdakat és az űrhajósokat.

Az amerikai űrhivatal, a NASA szerint elképzelhető, hogy a Spitzer Űrteleszkóp, a Merkúr körül keringő Messenger űrszonda és a Napot megfigyelő Stereo-B űrhajó kap valamit az űrbéli viharból, ebben az esetben készenléti módba kell helyezni ezeket az eszközöket.

A koronakitörés a Nap bal oldalán lévő aktív foltnál történt. Ez a régi az elmúlt napokban fokozott aktivitást mutatott, és két közepes erejű (M-osztályú) kitörést is produkált. Ez a régió hamarosan a Föld irányában áll majd, tehát a következő kitörések valószínűleg már minket vesznek majd célba.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59