Nándor
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Véget ért a Kepler küldetése

2013.05.16. 10:21

Leállt a Kepler űrtávcső pozicionálásáért felelős reakciós kerék, emiatt megint le kellett állítani a távcső működését és a kutatók attól tartanak, többet nem is fogják tudni beindítani. A Keplernek négy reakciós kereke van, ezek közül három a navigáláshoz kell, a negyediket tartalékként szerelték rá. Az egyik kerék azonban már egy éve, 2012 júliusában tönkrement, így mindhárom megmaradt kerékre szükség van ahhoz, hogy megfelelő pozícióba tudják navigálni a távcsövet.

A reakciós kerék hibáját még januárban észlelték, akkor tíz napra le is állították a távcső működését. Az azóta eltelt időszakban a Keplert irányító csapat megpróbálta megjavítani a kereket, sikertelenül. Május elején nyilvánították javíthatatlannak a reakciós kereket, de akkor még reménykedtek abban, hogy egy ideig még működik, így folytatni tudják a küldetést.

284611main kepler-spacecraft 946-710
Fotó: NASA

A kutatók csütörtökön észlelték, hogy a Kepler leállt, miután nem tudott a pályáján maradni, ami nagyjából 64 millió kilométerre van a Földtől. A NASA vizsgálatai szerint a nem működő kerék okozta a leállást. Most megpróbálják a Keplert úgy navigálni, hogy napelemei a Nap felé nézzenek, hogy legyen elegendő energiája. A következő hetekben olyan állapotba szeretnék hozni a távcsövet, hogy minimális üzemanyagot fogyasszon, a NASA szerint így akár évekig is működhet anélkül, hogy hozzányúlnának. A jó hír, hogy a kommunikációs csatornák megfelelően működnek, így tudnak kommunikálni a távcsővel.

A második reakciós kerék hibája miatt nem valószínű, hogy a Keplert újra működésre tudják bírni. A NASA azonban még nem adja fel, a következő hónapok azzal telnek, hogy megvizsgálják, mit tudnak tenni annak érdekében, hogy működésre bírják a két elromlott kerék közül legalább az egyiket. Az irányítócsapat kutatói szerint akár még az is előfordulhat, hogy a tavaly meghibásodott kerekes sikerül elindítani.

Az űrtávcső sikeresen teljesítette három és fél éves küldetését. A távcsövet 2009. március 7-én bocsátották fel. Nap körüli, Földet követő pályára állították, hogy a Föld ne zavarja a megfigyeléseket. Elsődleges célja Naprendszeren kívüli bolygók felkutatása volt, csillagok fényességét és a fénycsökkenést méri, ez utóbbi akkor következik be, amikor egy bolygó elhalad a csillagja előtt.

Ebben a tartományban dolgozott a Kepler
Ebben a tartományban dolgozott a Kepler
Fotó: NASA

A Kepler eddig 2740 bolygójelöltet fedezett fel, ezek közül több mint százról bizonyosodott be, hogy valóban bolygóról van szó. Adatai alapján csillagászok azt feltételezik, hogy legalább 17 milliárd Földhöz hasonló bolygó létezhet csak a Tejútrendszerben.

A Kepler mostani leállása nem jelenti a program végét. Az űrtávcső annyi adatot küldött a Földre, hogy a kutatóknak még évekig lesz mit feldolgozni. A NASA reményei szerint még nagyon sok érdekes felfedezésre számíthatunk.