Megfejtették az ír burgonyavész rejtélyét

Brit kutatóknak sikerült megfejteni, mi okozta az 1845-ös burgonyapusztulást, azonosították a növényt elpusztító penészgombát. A Sainsbury Laboratory kutatócsoportja múzeumban őrzött maradványokból vett mintát, ezt elemezték a laborban.

Összesen egymillióan haltak meg annak következtében, hogy szinte a teljes burgonyatermés elpusztult. Mivel ez volt a fő élelemforrás, az éhezés és az amiatt kialakuló betegségek még évekig szedték áldozataikat, Írország lakosságának nyolcada meghalt. Az éhínséget követő évtizedben kétmillióan vándoroltak ki Amerikába.

Fotó: gardenofeaden / blogspot.com

A kutatók által megvizsgált gomba teljesen más, mint a most is ismert kórokozók, valószínűleg mára már kihalt. Más gombák azonban még okoznak gondokat, annyi veszteséget okoznak évente, amennyivel több száz millió embert lehetne etetni.

DNS-vizsgálattal próbálták megfejteni az akkori és a mostani gombák közötti kapcsolatot. Európából Afrikából és az amerikai kontinensről származó kórokozókkal vetették össze a mintákat. Kiderült, hogy az akkori kórokozó különbözik a mostaniaktól, Sophien Kamoun, a Sainsbury Laboratory kutatója szerint valószínűleg ki is halt már, de ebben azért nem lehetnek biztosak.

A kutatók szerint a gomba az 1800-as évek elején jelenhetett meg és terjedt el világszerte a 19 században. Csak a 20. században sikerült megszabadulni tőle, miután új burgonyafajta terjedt el a világon. Az új krumplifajta ugyanis ellenállt ennek a fajta gombának.

Fotó: gardenofeaden / blogspot.com

A Phytophthora infestans okozza a burgonya penészedését. az Egyesült Államokban bukkant fel 1844-ben, majd onnan terjedt át a következő évben Európába. 1845 nyara csapadékos volt, ami kedvezett a penészgomba elszaporodásának.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59