Magyar stent kutatócsoport a világ élvonalában

Magyarországon jelenleg a halálesetek felének hátterében valamilyen keringési betegség áll, ezen betegeknek közel harmada pedig koszorúér-probléma miatt veszíti életét. A halálesetek jelentős része megelőzhető lenne az érprobléma időbeni diagnosztizálásával és kezelésével. A BME Stent munkacsoportja jelentős eredményeket ért el az érszűkületeket csökkentő stentek vizsgálata és fejlesztése terén és készen állnak az eszközök hazai gyártásának elindítására is.

A kezelést az érbe helyezhető eszközök, a stentek jelenthetik. A beavatkozás, vagyis a stent beültetése életmentő lehet, illetve megnöveli a páciens várható élettartamát, a keringés javításával az életminőséget is kedvezően befolyásolja. A fő alkalmazási területek szerint a szív, az agyi erek és a perifériák (végtagok) keringése javítható a stentekkel, amelyeket az érhálózaton keresztül felvezetve helyeznek el a testben a szükséges pontokon.

A katéteres műtétek száma világszerte növekszik, a stentek segítségével a beszűkült érszakasz kitágítható és megakadályozható az ér újraszűkülése is. Több mint 10 évre tekint vissza a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Stent Munkacsoportjának működése, amely kezdetben a Magyarországon is használt értágító eszközök vizsgálatát és minősítését végezte, majd az egyetem tudásbázisára építve immár fejlesztési irányok is körvonalazódnak.

A stent csoport a vizsgálatok és a minősítések révén évtizedes tapasztalatot halmozott fel a különböző geometriájú, anyagú, felületű és hatóanyagokkal bevont stentek jellemzőiről, és használhatóságáról, elhasználódásáról, tartós igénybevétel során várható viselkedéséről. A felhalmozott tudás révén mára az intézmény az egyetlen hazai független minősítői szereplővé nőtte ki magát, hiszen a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges műszerezettség és szürkeállomány itt teljes körűen rendelkezésre áll.

A csoport a hazai kutatási, elemzési tapasztalatok birtokában, számítógépes elemzésekkel támogatva új eszköz kifejlesztésébe, új szerkezeti forma kialakításába kezdett bele. A stentvizsgálatok eredményeinek értékelése során került a középpontba annak elemzése, hogy a stentek hogyan tökéletesíthetők, a kitágított érszakasz újraszűkülése milyen módosítások következményeképpen lenne csökkenthető – mondja Bognár Eszter, a BME Stent Munkacsoport vezetője. Mivel kutatásaik és elemzéseik unikálisak, azok eredményeit a nemzetközi eszközgyártók, kutatóintézetek és szakkonferenciák is figyelemmel követik.

Az érben elhelyezett eszköz sokféle igénybevételnek van kitéve. Szükséges, hogy a stent alapanyaga és kialakítása egyaránt alkalmas legyen a beültetés közben és azt követően az implantátumot ért terhelések elviselésére – hangsúlyozza Bognár Eszter. A stent átmérője a néhány millimétertől a 15 milliméterig terjedhet, hosszúsága pedig az alkalmazás helyétől függően 10-50 milliméter is lehet. Az eszközök vizsgálatakor és fejlesztésekor többek között a fémmel fedett felületet, a flexibilitást, a röntgensugaras láthatóságot is vizsgálják. A felhelyezés az érhálózaton keresztül történik; a stent egy vezetőhuzal segítségével, összenyomott állapotban indul útjára, s a kívánt helyet elérve, a stentet az alatta lévő balon felfújása segítségével alakítják a kívánt méretűre a beavatkozás során.

A felhalmozott ismeretek és alkalmazott kutatások eredményei hazai fejlesztésben is testet ölthetnek, ezen a nagy nemzetközi gyártói csoportok által dominált területen. A kísérletek abba a fázisba érkeztek, hogy a munkacsoport a klinikai elvárásoknak megfelelő stentet fejlesztett ki. Megkezdődhet a saját fejlesztésű eszközök mintapéldányainak gyártása, amelyeket előbb laboratóriumi körülmények között, majd állatokba ültetve vizsgálhatnak. E szakasz sikeres lezárását követően pedig sor kerülhet a klinikai tesztekre és a minősítésre. A CE minősítés megszerzése után kezdődhet el a saját stentek gyártása.

A BME Stent Csoport várhatóan a jó minőségű amerikai és európai stentekkel azonos szintű eszközt lenne képes előállítani. Ugyanakkor a hazai stentek előállításának költségszintje sokkal kedvezőbb lehet, mint a nyugat-európai eszközöké. A fejlesztések további finanszírozásához külső, európai uniós forrást kívánnak bevonni, vállalati partnerrel is együttműködve. A pályázni kívánt források a fejlesztés, mintagyártás, tesztelés, ellenőrzés, hitelesítés és sorozatgyártás időszakát hivatottak felölelni időtartamban és Az érrendszeri problémák a civilizációs betegségek közé tartoznak, a fejlődő társadalmakban előfordulásuk egyelőre folyamatos növekedést mutat. Csupán az életmódjukra kiemelten figyelő fejlett országok egy részében fordult meg a korábban növekvő tendenciát mutató megbetegedések aránya, így az élettartamot meghosszabbító és az életminőséget javító eszközökre egyre növekszik az igény Magyarországon is.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59