Szaharai homokot hozott szerdán az eső

Az Időkép.hu olvasói küldték azokat a képeket, amiken jól látszik, hogy a szerda késő este lehulló eső ha aranyat nem is ért, azért egy kis különlegességet hozott magával.

Ahogy azt a civil időjárási portál szakértői megírták, a főleg az autókon, leginkább a szélvédő felületén látható, cseppekbe összeálló, porszerű szennyeződést okozó elszíneződés a szaharai eredetű homok miatt van.

Fotó: Időkép

„A Szaharából a légkörbe került homok a dél felől érkező áramlatokkal Közép-Európa térségébe jutott, ugyanakkor ez a légtömeg nedves levegőt is szállít, így a homok a nedvességgel keveredve csapadék formájában kihull, így a felszínre, illetve a tárgyakra lerakódik” – szól a meglepően egyszerű magyarázat.

Mivel az éjszaka sok helyütt volt eső, főleg „zivatarral kísért záporok formájában”, ezért szinte mindenhol előfordulhat, hogy úgy néz ki az autó reggel, ahogy az Időkép Balkányban élő olvasója találta a sajátját.

Fotó: K. József, Balkány / Időkép

Hasonló eset tavaly is volt, akkor Varga György, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének munkatársa elmondta, hogy amikor szaharai por van felettünk a légkörben, érdemes óvatosabban bánni a „ha majd piros hó esik” kijelentésekkel, mert érdekes optikai jelenségek is előfordulhatnak. Idén megint igaza lett a szakembernek, de a szaharai por nemcsak hozzánk jut el. Szintén tavaly történt, hogy a Nemzetközi Űrállomás legénysége az űrből fotózta le, ahogy a légkörbe jutott sivatagi por egy jól látható sávja Észak-Amerika felé tart.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57