Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Korán kelővé válnak a városi rigók

2013.06.05. 18:55

A városi élet megváltoztatja a madarak belső óráját: biológiai ritmusuk a természetben élő fajtársaikénál gyorsabbá válik, könnyebben megzavarodik - derítették ki a Max Planck Ornitológiai Intézet és a Glasgowi Egyetem kutatói. Jesko Partecke német kutató szerint a városi madarak korábban ébrednek és később térnek nyugovóra, mint erdei társaik.

A tudósok egy csapat müncheni, illetve a város délnyugati részének erdős területén élő hím feketerigót szereltek fel mini adóvevővel, majd több napon át megfigyelték viselkedésüket természetes környezetükben. Végül befogták az állatokat és tíz napon át fény nélkül, hangszigetelt ketrecben tartották őket. Sok élőlény szervezete meghatározott nappal-éjszaka ritmusra van kalibrálva. Ha megvonják tőle ezt az időszabályzót, megmutatkozik saját belső ritmusa. Ez alapján pedig megállapítható, hogy a periódus hossza a két populációnál eltérő - magyarázta Partecke.

Az erdei rigók napjukat a napkeltével és a napnyugtával nyitják, illetve zárják. A városi feketerigók ellenben átlagosan harminc perccel korábban ébrednek és kilenc perccel később pihennek le, tehát naponta átlagosan negyven perccel tovább aktívak, mint vidéki társaik. Laboratóriumi körülmények között az is megmutatkozott, hogy a városi rigók belső órája ötven perccel gyorsabb, mint az erdeieké, ráadásul a Münchenben élőké kevésbé stabil. Partecke szerint előfordult, hogy ezek az állatok az éjszaka közepén nekiálltak énekelni.

A megváltozott biológiai ritmus hátterében a városi környezetvédelmi hatások állhatnak, mint az éjszakai világítás vagy a magas zajszint. Annak kiderítése, hogy genetikai változás is megfigyelhető-e, további tanulmányokat igényel. Egyelőre nem tudni, hogy a megváltozott ritmus jelent-e előnyt vagy hátrányt a madarak számára. Lehetséges, hogy a korábban ébredő madárnak nagyobb lehetősége van arra, hogy több élelmet találjon. Embereknél végzett kutatások ugyanakkor arra az eredményre jutottak, hogy az éjszakai műszak negatív hatással van az egészségre.