Auguszta
-3 °C
2 °C

Ezért nehéz lecsapni a legyet

2013.09.16. 10:20

Új tudományos eredmények adnak magyarázatot arra, miért is olyan nehéz lecsapni a legyeket. Az Edinburgh-i Egyetem szakemberei egy kísérletsorozat végén arra jutottak, hogy a kis méretű állatok anyagcseréjének sebessége kapcsolatban áll azzal a ténnyel, hogy az embernél jóval nagyobb teljesítménnyel végzi el az agyuk a külvilágból érkező információk feldolgozását.

A házilegyek például hétszer több információt dolgoznak fel, így ők tulajdonképpen lassított felvételen nézik a feléjük közeledő tenyeret vagy újságpapírt. „A legyek jóval több adatot fogadnak be a látószervükön keresztül” – mondja Luke McNally, az egyetem kutatója. „Hasonló ez ahhoz, ahogy Neo látta a dolgokat a Mátrixban” – foglalta össze a felfedezést egy találó hasonlattal a tudós.

A kis méretű kutyák esetében a kísérletben az emberénél kétszer gyorsabb feldolgozást figyeltek meg. A szakemberek az állatok látómezejébe helyezett fénypont segítségével mérték le, hogy is látja az épp aktuális alany a villogó vagy folyamatos fényt.

A tapasztalatok szerint ahogy vannak az életet lassítva látó lények, úgy akad példa ennek ellenkezőjére is. A körülöttük lévő világra lassan reagáló teknősök például háromszor lassabbak, mint egy átlagos ember. McNally szerint az idő érzékelése olyasmi, ami az adott faj evolúciója során illeszkedett az állat többi tulajdonságához. „Felesleges lenne sok információt befogadni, ha reagálni viszont nem tudunk rá” – szól a magyarázat.

Vannak azonban fajok, amiknél még van pár lépcső a tökéletességig: a tigrisbogár például emberi léptékkel számolva 770 kilométeres óránkénti sebességgel száguld. Ugyanakkor vadászat közben rendszeresen meg kell állnia, hogy az agya frissíthesse, mi merre is van a világban ahhoz képest, ahogy az utolsó sprint előtt látott.