Donát
-3 °C
10 °C

30 milliárd fényév az új távolságrekord

2013.10.24. 12:37

Újabb ismereteket szerezhetünk az ősrobbanást követő időszakról egy frissen felfedezett galaxis segítségével. A Hubble Űrteleszkóppal felfedezett és a földfelszíni Keck Obszervatórium munkatársai által is észlelt galaxis 30 milliárd fényévre van tőlünk.

70669942 63557
Fotó: Nasa / BBC

Mivel a fény nagyon hosszú idő alatt ér ide a világűr pereméről, a galaxisnak nem a mostani, hanem a 13,1 milliárd évvel ezelőtti állapotát látjuk. Azért lehet a galaxis ennél jóval távolabb,  30 milliárd fényévnyire, mert folyamatosan tágul a világegyetem.

Steven Finkelstein, a kutatás vezetője elmondta, hogy igazoltan ez a legtávolabbi galaxis, és amit most látunk, az csupán 700 millió évvel van az ősrobbanás után.

A tudósok a galaxis színének az elemzésével állapították meg a Földtől mért távolságát. A világegyetem tágulása miatt minden távolodik tőlünk, és a fény hullámhossza megnyúlik. Ennek köszönhetően minden távoli objektum vörösesebb színűnek tűnik, mint amilyenek valójában. Ezt a színváltozást a csillagászok vöröseltolódásnak nevezik.

A most felfedezett galaxisnak, aminek a nehezen megjegyezhető z8_GND_5296 nevet adták, 7,51 a vöröseltolódása, míg a korábbi csúcstartónak csupán 7,21 volt. A csillagváros tömege csupán 1-2 százaléka a Tejúténak, és tele van nehézelemekkel.     

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!