A videojáték jót tesz az agynak
További Tudomány cikkek
Egy berlini kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a videojátéknak milyen hatása van az agyműködésre. A kutatók önkénteseket kértek arra, hogy mindennap játsszanak legalább 30 percet a Super Mario 64-gyel. Eközben egy kontrollcsoportot is vizsgáltak, akik nem játszottak semmivel. Az önkéntesek agytevékenységét MRI-vel vizsgálták.
A kutatók megállapították, hogy a videojátékos csoportnál megnövekedett aktivitás figyelhető meg a szürkeállományban; itt helyezkednek el az idegsejtek sejttestjei. Ezeket a hatásokat elsősorban a jobb hippokampuszban, a jobb prefontális kéreg és a kisagy területén figyelték meg. Ezek az agyterületek felelnek a tájékozódó képességért, a memóriáért, a stratégiai döntéshozatalért és tervezésért, illetve a kéz finommotoros készségeiért. Érdekesség, hogy erősebb agyi aktivitást figyeltek meg azoknál, akik élvezték is a játékot.
A videojáték gyógyszer is lehet
A tanulmány vezető szerzője, Simone Kühn megjegyezte, hogy bár korábbi tanulmányok szerint a videojátékosok agyának más a felépítése, a mostani tanulmány rámutathat, hogy mi az összefüggés a videojáték és az agytevékenység között. Kühn szerint ez azt bizonyítja, hogy az érintett agyterületeket videojátékkal is lehet stimulálni.
Kühn és munkatársai úgy gondolják, hogy a videojátékot terápiás célból is lehet használni, elsősorban mentális betegségekben szenvedőknél – olyanoknál, akiknél a betegség éppen a szóban forgó agyterületet érinti. Ilyen lehet a skizofrénia, a poszttraumás stressz vagy a neurodegeneratív betegségek, mint az Alzheimer- és Parkinson-kór, vagy a szklerózis multiplex.
Valószínűleg még sokáig tarthat, mire terápiás célból is használni kezdik a videojátékokat, de szükség esetén ezt a hiányt maguk a páciensek is pótolhatják. A tervszerű gyógyításhoz viszont további vizsgálatok szükségesek, és ezek most is zajlanak; már készül egy tanulmány, ami a videojátékok poszttraumás stresszre gyakorolt hatásait vizsgálja.