Hull a pelyhes mágnesrezonancia-vizsgálat
Feltalálták a zenei gondolatolvasást; egy új eljárással már az agyhullámok alapján megállapítható, hogy a kísérleti alany éppen milyen zenét hallgat.
A hang feldolgozásáért felelős agyterületen, az úgynevezett hallókéregben különböző idegsejtek válnak aktívvá a különböző hangfrekvenciák hatására. Ebből már az agyi aktivitás alapján is le lehet vezetni, hogy a vizsgált személy mit hallgat.
Az egész művelet arra emlékeztet, mint amikor egy szöveget angolról németre, majd németről angolra fordítanak vissza. Miután azonosítják, hogy melyik frekvenciára melyik idegsejt reagál, a lejátszott frekvenciák az agyi aktivitás alapján is visszafejthetővé válnak.
A módszert Geoff Boynton, a seattle-i Washington Egyetem kutatója dolgozta ki. Munkatársával, Jessica Thomasszal négy önkéntest vizsgáltak fMRI-vel (funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálattal); először a normális agyi aktivitásukat rögzítették, hogy elválaszthassák a zenei ingereket a semleges agytevékenységtől. Ezután lejátszottak nekik egy dalt, és az fMRI-adatokat a normális agytevékenység adataival összevetve megpróbálták kitalálni, hogy éppen mit hallgatnak az alanyok.
Az eljárás működik, a kutatók sikerrel azonosították a Twinkle Twinkle Little Star (Hull a pelyhes fehér hó) című dalt.
