Auguszta
-3 °C
2 °C

NASA-titkok a sztárűrhajós könyvében

2013.11.24. 23:47
Chris Hadfield könyve tele van izgalmas sztorikkal, bár végigmoralizálja az egészet. Kedves nyelven, de oktatóan beszél, viszont azon kevesek egyike, akitől ezt el lehet fogadni. Titkok, vészhelyzetek, hirtelen halálok és zsákutcák, ez mind az űrhajóssá válás szokatlanul őszinte útja.

November elején megjelent a kanadai közösségimédia-sztárűrhajós, Chris Hadfield életrajzi könyve, az An Astronaut's Guide to Life on Earth (Egy űrhajós útmutatója a földi élethez), amely címéhez híven valóban nemcsak egy egyszerű kronológiai leírás, hanem minden bemutatott történethez, mérföldkőhöz tartozik valamilyen jó tanács, erkölcsi mondanivaló.

Chris Hadfield vitán felül az évtized legmenőbb űrhajósa, útját milliók követték. Éppen ezért nem is igazán tudja az ember, mire számítson, amikor kezébe veszi a pillanatok alatt webkettes médiasztárrá vált kanadai könyvét. Az általa bemutatott kísérletek, űrben zenélések és bolondozások nagyon jól működtek a Youtube-on, a Twitteren meg a Facebookon, de vajon átjön-e mindez az életérzés egy reménytelenül huszadik századi médiumon, a könyvön? (Még ha eleve e-könyvként vettem is.)

00

Az An Astronaut's Guide to Life on Earth lényegében egy példákkal gazdagon illusztrált életvezetési tanácsadás. Ilyen tanácsadó könyveket ma már sokan árulnak, olykor mindenféle szakirányú végzettség nélkül. Ez az írás mégis megnyerő: kevés ember van, aki valóban beszélhet magas lóról, de Hadfield olyan dolgokat ért el kemény munkával, ami tényleg nagyon keveseknek adatik meg. Igaz, a könyv egyharmadánál azért úgy éreztem, hogy ismétlődnek a dolgok; minden sztori új volt, de a mögöttes mondanivaló egy idő után visszaköszönt.

Űrhajóstól, de inkább bárkitől szokatlanul őszinte a könyv, és itt nem olyan álőszinteségről van szó, mint amikor a celebek bevallják, hogy melyik másik celebbel volt viszonyuk, hanem valami sokkal mélyebbről, ami tényleg hitelessé teszi a mondanivalót, még akkor is, ha nem kapcsolódik szorosan Hadfield hivatásához.

Hadfield nem csinált mást, mint leírta a munkatapasztalait. Sokszor olyanokat, amilyenekkel az átlagember sosem találkozhat, mégis tanulhat belőlük. Ért ahhoz, hogy adja el magát, a történetekhez mindehhez írói véna is társul: első űrsétáját úgy írja le, hogy az olvasói is úgy érzi, alatta a Föld, felette a végtelen világűr. 

Egy farmról indult

Hogyan lesz parasztgyerekből (igaz, pilóta apával), űrhajós? Ezzel a gondolattal indít a könyv: az ISS későbbi parancsnoka büszke múltjára, vallja, hogy az alapokat, a megfelelő hozzáállásra akkor tett szert.

Generációk óta rengeteg gyerek rajong legalább ideiglenesen az űrkutatásért. Nála az egész kilencévesen kezdődött. Apja pilóta volt, legtöbbször távol az otthontól, és öten voltak testvérek. 1969. július 20-án az egész család a tévére meredt: ekkor volt a holdraszállás. Hadfieldéknek nem volt készülékük, de a szomszédoknak igen, ott nézték a történelmi eseményt. A kis Chris ekkor elhatározta, hogy űrhajós lesz, és mindent próbált kicsit úgy alakítani, hogy a végén tényleg az legyen.

Útja persze buktatókkal teli: pilótaként már pont Európába helyezték volna, aztán az utolsó pillanatban mégsem. Már éppen elment kereskedelmi járatra pilótának (azaz feladta az álmát), aztán az utolsó pillanatban mégsem. Végül beadta a jelentkezését berepülőpilótának (a legtöbb űrhajós akkoriban eredetileg berepülőpilóta volt). Kanadában viszont nem volt berepülőpilóta-iskola, a jelentkezőket, évente összesen kettőt, az USA-ba, az Egyesült Királyságba vagy Franciaországba küldték. Hadfieldnek hatalmas szerencséje volt, kiválasztották, mehetett a francia iskolába. Indulás előtt két nappal azonban összebalhézott a két ország kormánya, és a jelentkezését törölték.

Viszont ebből is szerencsésen jött ki: később az Amerikai Egyesült Államok képzésére küldték, ahol az év berepülőpilótájának választották az USA-ban, kanadaiként. A könyv tele van olyan néha vicces, néha izgalmas mikrosztorikkal, mint az ide kapcsolódó: egy újságíró megkérdezte, milyen címmel hozzák le a kanadai győzelmét. Valaki felül azt mondta neki: „just call it Canadian Wins Top Test Pilot’ or something to that effect", magyarul: a cím legyen: „Kanadai lett a legjobb berepülőpilóta vagy valami hasonló". Az újság pedig szó szerint hozta a címet, a „valami hasonló"-val együtt: Canadian Wins Top Test Pilot or Something to that Effect.

Vakon az űrben

Innentől viszonylag egyszerű útja volt az első űrrepülésig, még ha az egész folyamat évekig tartott is (és ezt aránylag részletesen el is meséli). Hadfield unalomig hangsúlyoz néhány, szerinte fontos alapelvet, amit mindenkinek érdemes betartania, akármit is szeretne elérni az életben. 

Amikor eddig nem olvasható részletességgel bemutatja, milyen egy milyen az űrséta, milliószor elmondja, hogy a legfontosabb a gyakorlás, mindig felkészülni arra is, amire kicsi esély van: ezért tanult meg Szojuzt vezetni, és egy számot gitáron, amit aztán soha nem játszott el Elton Johnnal. Elkészítette viszont az első űrben felvett számot, és amikor el kellett hagynia az ISS-t, a Space Oddityvel búcsúzott az űrállomástól.

Bár a sulykolás egy ponton túl idegesítő, űrhajósszemszögből megdönthetetlen bizonyítékai vannak arról, hogy mondanivalója mennyire igaz: űrsétáján például előre nem látott gondokba ütközött; egyszer csak nem látott, ami nem túl hasznos olyan tevékenységnél, ahol az ember gyakorlatilag egyedül a szemére hagyatkozhat, hiszen az űrben nem terjed a hang, a mikrogravitáció miatt pedig az egyensúlyérzékünk is felmondja a szolgálatot, nincs többé se lent, se fent. 

A látászavart végül hosszú pislogásokkal sikerült megoldani, később kiderült, hogy a párásodás ellen használt szert oldotta az űrruhában lévő szivárgó víztartály, a keletkező elegy pedig nem volt túl kellemes a szemnek. Azóta a NASA másfajta páramentesítőt használ az űrsisakokhoz.

Apró titkok

A könyvben sok hasonló történet mellett akad néhány szomorú is: pilótabarátai közül szinte évente elvesztett egyet-kettőt. Egyik legjobb barátja szintén ilyen szerencsétlenségben halt meg. Közös barátságuk mélységét szintén egy történettel jellemezte: pár nappal korábban együtt köttették el az ondóvezetéküket. Azt hiszem itt éreztem először, hogy kicsit sok az őszinteségből. 

Viszont megváltozott a véleményem, amikor ugyanilyen nyitottsággal beszélt az űrkutatási cégek munkájáról is. Nem igazán köztudott például, hogy amikor a NASA az első hosszú akciókat készítette elő, nem figyeltek a különböző személyiségekre: az eredmény állítólag az lett, hogy az űrhajósok napokig nem beszéltek egymással vagy a földi irányítással.

Chris Hadfield fotói az ISS fedélzetéről a Nagyképben. Kattintson!
Chris Hadfield fotói az ISS fedélzetéről a Nagyképben. Kattintson!
Fotó: NASA

Elhintette azt is, hogy az űrsiklóprogram alatt kétszer is előfordult, hogy mind a négy (két-két direkt különálló) fedélzeti számítógép meghibásodott, teljesen különböző adatokat mutattak, és csak az űrhajósok kiképzésén múlt, hogy nem történt tragédia. Erről talán sehol nem olvashattunk eddig.

Érdekes azt is látni, hogy milyen belülről egy agytröszt, ami talán a világ egyik legbonyolultabb feladatát próbálja kivitelezni: a világűr meghódítását. Hadfieldnek volt egy vakbélműtétje még 1990-ben. A legutolsó űrrepülése előtt gondja is volt belőle, majdnem nem is mehetett az űrbe. Az orvosok meg akartak bizonyosodni róla, hogy nem lépnek fel komplikációk, ezt azonban szintén műtéttel akarták megnézni, ami mindenképpen kockázatos lett volna. Érdekes, hogy amikor a világ legnagyobb szakértőit hordják össze, akik kvázi csak az adott problémával foglalkoznak, akkor is sok hónap után jönnek rá, hogy műtét helyett elég lesz az ultrahang is a helyzet felmérésére.

Tünékeny hírnév

A legjobb talán a könyvben, hogy reflektál mindenre, ami az űrhajózása alatt, miatt történt: Hadfield nem számított ekkora érdeklődésre, meglepte videóinak magas nézettsége, még akkor is, ha arra számított, hogy Kanadában figyelnek majd rá.  Az biztos, hogy milliókra, köztük rengeteg gyerekre van hatással, akik, ha nem is űrhajósok lesznek, biztos, hogy kitartóan ragaszkodnak majd az álmukhoz.

A végén viszont reálisan ír arról is, hogy tettei, ismertsége relatív: pár év múlva szinte már senki sem fog emlékezni rá. Ettől függetlenül az űrben eltöltött idő megváltoztatta azt is, hogyan él a Földön. Ahogy talán, szándéka szerint mások életét is megváltoztatja könyve elolvasása.