Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Magyarok is meghaltak a Lockerbie-merényletben

2013.12.21. 20:48 Módosítva: 2013.12.21. 20:48
Napra pontosan huszonöt évvel ezelőtt zuhant le a Pan Am amerikai légitársaság 103-as járata, 259 emberrel a fedélzetén. A gép roncsai a skóciai Lockerbie városára zuhantak. A becsapódás következtében a földön még tizenegyen meghaltak, a katasztrófának így összesen 270 áldozata lett, köztük négy magyar állampolgár. A gép első rakterébe rejtett plasztikbombával elkövetett merénylet mögött a néhai líbiai diktátort, Moammer Kadhafit sejtették, aki állítólag így akarta megtorolni a Tripoli és Bengázi elleni 1986-os amerikai légitámadásokat. Több jogászi vélemény szerint a hároméves nyomozás során hibát hibára halmoztak a hatóságok, Lockerbie titkát végül az egyetlen – ártatlanságát haláláig mindvégig bizonygató – elítélt vitte magával a sírba.

1988. december 21-én az azóta megszűnt patinás amerikai légitársaság, a Pan American World Airways (Pan Am) 103-as ráhordó járata, egy Boeing 727-es indult el a frankfurti repülőtérről Londonba, rakterében egy gazdátlan, barna Samsonite bőrönddel. A kék-fehér monstrum időben megérkezett a londoni Heathrow-ra, ahol a poggyász átkerült a Pan Am 103-as fő járatára, egy Boeing 747-re.

A Clipper Maid of the Seas névre keresztelt gép csak félórás késéssel tudott felszállni, majd Skócia felé vette az irányt. „Clipper 103 óceánrepülési engedélyt kér” – ezek voltak az utolsó elhangzott szavak a gépről, néhány másodperc múlva ugyanis a Boeinget elementáris erejű robbantás szedte darabokra, amelyek egy apró városra, a skóciai Lockerbie-re zuhantak, a Richter-skálán mért 1,6-es erősségű földrengést előidézve; a roncsok mindent letaroltak, ami az útjukba került. A katasztrófának négy magyar állampolgár, a háromtagú váci Roller család és egy budapesti asszomy is áldozatul esett.

A 270 emberéletet követelő tragédiát követően példátlan, minden apró részletre kiterjedő, három évig tartó nyomozás kezdődött. Az amerikai és a brit hatóságok kiderítették, hogy a Boeing-747-est rádió-távirányítású bombával robbantották fel.

A tisztánlátást eleinte megnehezítette, hogy több szélsőséges szervezet – így az iráni Iszlám Forradalom Őrei, a palesztin Iszlám Dzsihád és az északír Ulster Védelmi Liga – is magára vállalta a merényletet. Végül 1991-ben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki két líbiai férfi, Abdelbászet Ali Mohamed Al-Megrahi titkosügynök és Al-Amin Kalifa Fimah repülőtéri alkalmazott ellen.

Ha sokat ugrál a Közel-Kelet veszett kutyája

A kiadatás azonban elhúzódott, a „nemzetközi páriának” tartott Líbia és az országot vaskézzel irányító, Ronald Reagan amerikai elnök által a „Közel-Kelet veszett kutyájának” nevezett Moammer Kadhafi ugyanis a nyolcvanas évekre szinte az egész világot magára haragította. A még a Szovjetunió által is kiszámíthatatlannak és szélsőségesnek tartott ezredes Afrikában is egyre inkább elszigetelődött, az amerikai-líbiai kapcsolatok pedig egészen fagypontra hűltek a Reagan-adminisztráció alatt.

Miután Líbia felségvíznek deklarálta a Szidra-öbölt, az USA hadgyakorlatba kezdett a líbiai partokhoz közel, amit Tripoli szuverenitásának megsértéseként értékelt. A konfliktus tovább eszkalálódott, amikor 1981 augusztusában az amerikaiak lelőttek két líbiai Szu-22 típusú vadászbombázót. 1982 márciusában gazdasági embargót hirdettek Líbia ellen, majd az Egyesült Államok 1986-ban líbiai olajszállító hajókat támadott meg.

A nyugat-berlini La Belle diszkó elleni, líbiaiak által 1986. április 5-én elkövetett pokolgépes támadás után – amelyben két amerikai is meghalt – Reagan úgy döntött, katonai csapással leckézteti meg Tripolit. A tíz nappal később megindított El Dorado Canyon hadműveletben amerikai harci gépek légitámadást intéztek Tripoli és Bengázi ellen, mintegy 45 líbiai katona és kormánytisztviselő, valamint 15 polgári személy halálát okozva.

Bár Reagan lépését világszerte elítélték, népszerűsége hirtelen megnőtt odahaza. Csakhogy a támadást sértetlenül megúszó, ám négyéves nevelt lányát elveszítő Kadhafi szintén megerősödve került ki a konfliktusból. A közkeletű vélekedés szerint a támadásokat megtorolandó adott utasításokat Kadhafi a repülőjárat elleni merényletre.

Célkeresztben Líbia

A szakértői vizsgálatok később megállapították, hogy a Pan Am 103-as járatára a máltai Luqa repülőtérről adták fel a robbanóanyagot tartalmazó csomagot. A nyomozók azonosították a detonáció helyét, és megtalálták annak a bőröndnek a maradványait is, amely a feltételezések szerint a bombát tartalmazta, továbbá előkerült egy Toshiba Bombeat SF-16 rádiómagnó is. Ez utóbbi azért lehetett ismerős, mert nem sokkal korábban egy hasonlót foglalt le a nyugatnémet rendőrség a Népi Front Palesztina Felszabadításáért – Főparancsnokság nevű palesztin fegyveres szervezettől, és az szintén Semtex plasztikbombát tartalmazott.

Szintén a bőröndhöz tartozott az a gyerekruha, amelyről kiderült, hogy Máltán gyártották. A szálak egy máltai kereskedőhöz, a vád koronatanújához, Tony Gaucihoz vezettek; Gaucit összesen 23-szor hallgatták ki, és vallomása nyomán sikerült azonosítani azt a férfit, aki állítólag megvásárolta tőle a ruhadarabot.

A sokáig vonakodó Tripoli nyolc év után végül kiadta a két körözött férfit. Az ideiglenesen brit felségterületté nyilvánított hollandiai Camp Zeist katonai támaszponton 2001. december 31-én hozta meg ítéletét a skót bíróság – azért ott, mert Kadhafi ragaszkodott hozzá, hogy a perre semleges országban kerüljön sor. Al-Megrahit bűnösnek mondták ki és életfogytiglani börtönre ítélték, Fhimát azonban felmentették.

Bár Kadhafi nem ismerte el az ítéletek jogosságát, Tripoli 2,7 milliárd dolláros kártérítést – azaz családonként 10 millió dollárt – ajánlott fel, de azt feltételekhez kötötte: közölte, hogy kifizeti az összeg 40 százalékát, amennyiben végleg eltörlik az 1999-ben felfüggesztett Líbia-ellenes ENSZ-szankciókat; további 40 százalékot, ha az USA feloldja az embargót; a maradék 20 százalékot pedig miután az amerikai külügyminisztérium leveszi az országot a terrorizmust támogató államok listájáról. Az első két feltétel teljesült, azonban a harmadikra 2006-ig kellett várni. A Pan Am is kapott 30 millió dollárt, ám a megtépázott renoméjú légitársaság így sem tudta elkerülni az 1991-ben bekövetkezett csődöt.

Az ítélet ellen már 2002-ben sikertelen fellebbezést nyújtottak be a vádlott képviselői. Megrahi ügyvédjei ezt követően a Skót Bűnügyek Felülvizsgálati Bizottságához (SCCRC) fordultak, amely megállapította, hogy a volt titkosügynök jogi tévedés áldozata lett, de több független szakértő is ízekre szedte az ítéletet.

2009 áprilisában ismét fellebbezést nyújtottak be, de augusztusban visszavonták – két nappal azelőtt, hogy Megrahit feltették volna a Tripoliba tartó gépre. A prosztatarákban szenvedő halálos beteg férfi – könyörületességi okokból való – szabadon engedését és hősnek kijáró fogadtatását világszerte óriási felháborodás kísérte, sokan ugyanis egy zsíros líbiai olajügyletet sejtettek a háttérben, amit az érintettek mindvégig tagadtak.

Palesztinok? Irán? Dél-Afrika?

Bár 2003-ban Líbia elismerte, hogy polgárjogi felelősség terheli a Lockerbie-merényletért, sokan követelték az akták újranyitását, mondván, al-Megrahi ártatlan, vagy csak egy mellékszereplője volt a merényletnek. A három év alatt nagy üggyel-bajjal összeszedett bizonyítékokat többször is megkérdőjelezték. Azt már 2007-ben megállapították, hogy a máltai Mary’s House-ból vett ruhát azelőtt vásárolhatták, hogy Megrahi bizonyíthatóan a szigeten járt volna, de zavarosak voltak a sokszor önellentmondásba kerülő Gauci vallomásai, illetve olyan bizonyítékok is előkerültek, amelyek arról árulkodtak, hogy a bombát nem Máltán, hanem Frankfurtban vagy Londonban adhatták fel.

De ha nem Líbia, akkor ki? A gyanú legelőször Iránra terelődött, amelynek oka lett volna elkövetnie a merényletet, mivel öt hónappal Lockerbie előtt a USS Vincennes hadihajó lelőtte az Iran Air 655-ös, Bandar Abbasból Dubajba induló járatát, 290 ember halálát okozva. Szintén felmerült a 2002-ben elhunyt Abu Nidal neve; a palesztin terrorista állítólag azzal kérkedett a Fatah-Forradalmi Tanácsban ülő társainak, hogy ő áll a merénylet mögött. Ezt egyébként halála után a Nidal legbelsőbb köréhez tartozó Atef Abu Bakr is elismerte egy interjúban, de perdöntő bizonyítékkal nem tudott előállni, ahogy arról sem volt fogalma, kinek dolgozhatott a férfi.

Akadt, aki az izraeli titkosszolgálatot, mások pedig a dél-afrikai kormányt látták a merénylet mögött. Az apartheid rezsim néhány tisztviselője – köztük a külügyminiszter, Pik Botha – ugyanis a járaton foglalt volna helyet, azonban a 23 fős delegáció végül egy másik géppel utazott, miután – szól az elmélet – fülest kaptak, hogy így akarják eltenni láb alól a svéd Bernt Carlsson, az újonnan függetlenné vált Namíbia ENSZ-megbízottját. Botha egyébként beismerte, hogy volt jegye a járatra és visszamondta azt, de abszurdnak és a valóságtól elrugaszkodottnak nevezte a teóriát.

Időről időre a CIA érintettsége is felmerül. Az elmélet szerint a CIA védett drogcsempész-útvonalat biztosított Európa és Amerika között, hogy a szíriai csempészek heroint szállíthassanak a Pan Am járatain, cserébe a Szíriában tevékenykedő palesztin terrorszervezetekről kapott információkért. Két amerikai hírszerző, Matthew Gannon és Charles McKee azonban leleplezte a hálózatot, és már éppen hazafelé tartottak, amikor felrobbantották a gépet. McKee anyja a fiával való utolsó beszélgetés után azt állította, a vezetés nem tudta, hogy a férfi éppen haza tart.

A Lockerbie-ügyet két évtizedig nyomon követő egykori FBI-igazgató, Robert Mueller a minap úgy nyilatkozott, hogy új nyomokra és talán új szemtanúkra is bukkanhatnak, így nem kizárt, hogy újabb vádemelésekre is sor kerülhet. A Líbiát irányító Átmeneti Nemzeti Tanács két éve együttműködéséről biztosította a skóciai kormányt, így talán kiderülhet, hogy voltak-e más résztvevői a merényletnek. Az ügyön jelenleg is dolgoznak a skót hatóságok és az FBI munkatársai, Líbia pedig két ügyészt rendelt ki. Vannak persze, akik kevésbé bizakodóak: az áldozatokat képviselő Frank Duggan, a Victims Of Pan AM Flight 103 elnöke szerint a mai napig ingatag líbiai helyzet miatt félő, hogy Lockerbie titkát soha nem sikerül maradéktalanul megfejteni.