Itt az első kép a Gaiától

A Gaia asztrometriai űrszondáról érkezett első felvétel szerint a távcső képalkotása rendben van. A tesztüzemmód végeztével megkezdődhetnek a rutinszerű mérések.

Az Európai Űrügynökség (ESA) asztrometriai célú szondáját 2013. december 19-én indították. Azóta már megérkezett a tervezett pályájára: másfél millió kilométerre kering a Földtől, a Napot a Földdel összekötő egyenes mentén a Föld pályáján kívül levő L2-es Lagrange-pont körül.

Fotó: ESA via csillagaszat.hu

A Földre küldött első kép tanúsága szerint a Gaia kamerájának képalkotása kiváló, így az űrbe juttatott eddigi legnagyobb – közel egymilliárd pixelt tartalmazó – kamera alkalmas az öt éven át tartó monumentális észlelési program végrehajtására. A Gaia fő tudományos feladata ugyanis a 20 magnitúdónál fényesebb valamennyi égitest (azok száma nagyjából egymilliárd) helyzetének és térbeli mozgásának meghatározása, amelynek alapján elkészíthető a Tejútrendszer háromdimenziós dinamikus térképe.

A most elkészült kalibrációs célú képen nem is a Tejútrendszer csillagai látszanak, hanem egy közeli extragalaxisban, a Nagy-Magellán-felhőben levő NGC 1818 jelű csillaghalmaz tagjai. A kép mérete 212×212 ívmásodperc, ami a Gaián elhelyezett kamera látómezejének 1 százalékánál is kisebb területét fedi le.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

6 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32