Akar sok közpénzt? Építsen holdkompot!

A NASA azt tervezi, hogy kereskedelmi célú teherszállító járatokat indít a Holdra. A fejlesztést nem önerőből végeznék, a projekthez külsős partnereket keresnek, akik biztosítanák a technológiát. Amire a NASA-nak szüksége van, az egy űrutazásra alkalmas távvezérlésű robotrepülőgép, nagy teherbíró kapacitással.

Nem tudni, hogy a NASA-nak pontosan mi a célja ezzel. A hivatalos közlemény szerint támogatni szeretnék a holdi kereskedelmi célú tevékenységet, miközben „a szélesebb tudományos közösségeknek kedvező felderítést és tudományos kutatást végeznének”.

Az sem világos, hogy a projektben részt vevő külső cégeknek ez miért lenne jó. Addig rendben van, hogy egy rakétával az űrbe juttatnának egy robotrepülőgépet, ami rakományt vinne a Holdra – de hol van ebben a profit?

Az egyik lehetőség a ritkaföldfém-bányászat; a Hold talajában rengeteg ritkaföldfém van, amiket nem véletlenül hívnak így, hanem azért, mert a Földön kevés van belőlük. A holdpor tehát már önmagában is remek nyersanyagforrás. Azt pedig régóta emlegetik, hogy a Holdon kéne héliumizotópot (hélium-3-at) bányászni, mert ez a nukleáris fúzió alapanyaga lehet.

Ezzel a lépéssel viszont a NASA megsértené az ENSZ Világűrbizottságának 1967-es szerződését, a Hold-egyezményt, amely kimondja, hogy a Hold természeti kincsei nem sajátíthatók ki, és a felszínén csakis békés tevékenység folytatható.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

5 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32