Botond, Mózes
10 °C
20 °C

Vasember bemutatta az űrrepülés jövőjét

2014.05.30. 07:51 Módosítva: 2014.05.30. 08:20

Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója (akit a média sokszor csak mint az igazi Vasember emleget) magyar idő szerint péntek hajnalban mutatta be a cég első, emberes űrutazásra is alkalmas hétszemélyes űrkapszuláját, a Dragon V2-t. A Dragon első, teherhordó változata többször is sikerrel eljutott már a Nemzetközi Űrállomásra, de a most bemutatott V2 sok tekintetben továbbfejlődött.

A Dragon V2 bemutatója
A Dragon V2 bemutatója
Fotó: Kevork Djansezian

A két változat között a legnagyobb különbséget a főleg fékezésre használt hajtóművek jelentik. A V1-es, Draco nevű modulok 45 kilogrammos tolóerő kifejtésére voltak képesek egyenként, a SuperDraco nevű új, már akár emelkedésre vagy pályamódosításra is alkalmas hajtóműveknél ugyanez az adat már 7 tonna. A SpaceX a hajtóművek bizonyos alkatrészeit ráadásul nem is hagyományos módszerekkel, például esztergálással készíti, hanem fémes alapanyaggal dolgozó 3d nyomtatóval állítja elő.

Nem kell robotkar, se ejtőernyő

Az új hajtóművekkel a Dragon V2-nek már ejtőernyőkre sincs szüksége: bár azokat felszerelik a kapszulára, csak vészhelyzetben eresztik majd ki őket. Az új változatú űrhajóban az eddig teherhordásra használt részek helyére székeket szereltek és a szerkezet alján található hőpajzsokat is megerősítették. További újítás, hogy a kapszula automatikusan és emberi irányítással is képes lesz kapcsolódni az űrállomáshoz – a teherhordó Dragont az állomás robotkarjával kapták el és vontatták a csatlakozási ponthoz.

000 494548333
Fotó: Kevork Djansezian

A tervezésnél a fő vezérelv az újrahasznosíthatóság volt. Musk szerint a kapszulát egymás után tízszer is használhatják komolyabb karbantartás nélkül. A fékezőrakétáknál például csak az üzemanyagot kell újratölteni ahhoz, hogy ismét működésbe hozzák őket. A Dragon V2 ráadásul nem csak vízre szállhat le, mint gyengébb fékezőrakétával szerelt elődjei, hanem tulajdonképpen bárhol a Föld felszínén, bár az ehhez szükséges lábakat majd csak később mutatják be. Ha ezt összepárosítjuk azzal a ténnyel, hogy a vállalat komoly sikereket ért már el a Grasshopper nevű, kilövés után meghatározott pontra függőlegesen leereszkedő gyorsítófokozattal, már látható, miért jelentheti a jövőt a SpaceX elgondolása.

Elrepül és visszajön

Az űrutazásnál ugyanis a legnagyobb költséget az olyan eszközök adják ki, amiket csak egyszer lehet használni annak ellenére, hogy méreteik és a legyártásukhoz használt erőforrások is hatalmasak. Az USA már az űrsikló-projektben is minden lehetséges eszközt megpróbált újra felhasználni, így a gyorsítófokozatokat (a vékony, fehér rakétákat) is, egyedül az extra üzemanyagtartályt (a nagy tartály az űrsiklók hasán) nem halászták ki a tengerből, minden mást megjavítottak és újra szolgálatba állították.

A SpaceX tervei szerint pont ez a tengerből kihalászós rész marad majd ki, mind a rakéták, mind az űrhajó esetében. Musk szerint az, hogy az űreszközöket csak egyszer használjuk, olyan pazarlás, mintha a repülőket is minden egyes út után a roncstelepre szállítanánk.

Az, hogy az USA elméletileg ismét képes saját erőből embert küldeni az űrbe, fontos fordulat, hiszen az ukrán helyzet miatt kialakult külpolitikai csaták egyik áldozata pont az a megegyezés lehet, ami alapján az amerikai űrhajósok az orosz rakétákkal jutnak el az űrbe. A felek ugyan a napokban még kötöttek egy 400 millió dolláros, 2020-ig tartó együttműködési szerződést, de Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes a közelmúltban az országgal szemben bevezetett szankciókra válaszul azt javasolta, hogy az USA keressen egy nagy trambulint, ha valahogy fel akar jutni az űrállomásra. Elon Musk néhány órával később a Twitteren jelentette be, hogy nem kell trambulin, hamarosan megmutatják, mi van helyette.

Az USA most 70 millió dollárt fizet minden egyes űrhajósért, a Dragon V2 20 millióból hozza ki ugyanezt (vagyis indításonként ugyan duplaannyiba kerül, de hétszer hatékonyabb is). Az újrafelhasználhatóság és a kilövések gyors egymásutániságának lehetősége azonban tovább csökkentheti a költségeket. A most bemutatott eszköz ráadásul nem makett, hanem használatra kész változat. 

Készen van, mehet

Elon Musk be is mászott a leginkább az autóbemutatók külsőségeire emlékeztető keretek között leleplezett Dragon V2-be, és egyik székből a másikba ülve mutatta meg a kapszula belsejét. Kiderült, hogy a létfenntartó- és irányítórendszerek is készen állnak. Musk végül kikászálódott az eszközből, majd megjegyezte, hogy súlytalanságban ez sokkal könnyebben megy majd.

A sajtótájékoztatón Musk elmondta, hogy a kapszula nemcsak a Földön, de bármilyen más kőzetbolygó felszínén is le tud szállni, akár a Marson is. A most használatra kész SpaceX-rakéták még csak a Földhöz közeli pályára tudják felvinni a kapszulát, de már fejlesztik a Falcon Heavy nevű, nagyobb hatótávolságú rakétát is, ami a mélyebb űr meghódítását is lehetővé teszi.

000 494548331
Fotó: Kevork Djansezian

A Dragon V2 erényeit a versenytársak is elismerik. Robert Bigelow, a Bigelow Airspace alapítója például azt nyilatkozta, hogy a bemutatott eszköz bámulatos, és a SpaceX minden dicséretet megérdemel. „Ez tényleg nagy előrelépés az űrkutatásban" – mondta a bemutató után.

A Dragon V2 2015-ben repül majd először, ekkor még utasok nélkül áll majd Föld körüli pályára. Az első, emberekkel végrehajtott repülést 2016-ra tervezik, ami bőven belefér még a NASA által szabott, 2017-es határidőbe.