Iván
8 °C
22 °C

Lehet focizni más bolygókon?

2014.06.13. 11:30 Módosítva: 2014-06-13 12:25:28

Sepp Blatter, a FIFA elnöke azon viccelődött, hogy egy nap más bolygókon is fognak focizni. A Guardian össze is szedte, hogy a Naprendszer bolygóin és holdjain mennyire lenne ez lehetséges a valós körülményeket figyelembe véve.

Blatter egészen pontosan azt mondta, hogy ha ez bekövetkezik, akkor akár bolygóközi bajnokságokat is lehetne rendezni. Miért ne? Nos, az alábbiakban elmagyarázzuk, miért nem lehetséges ez.

tumblr n72m4ebF1m1s1mt5yo1 1280.gif

A Holdat egyből el is felejthetjük, egyszerűen túl kicsi a gravitációja. A földi gravitáció egyhatodánál egy egyszerű szabadrúgás is hatalmas lenne, jóval messzebbre szállnának a labdák. Ugyanakkor még a legerősebb rúgók sem tudnák orbitális pályára küldeni a labdát.

A másik problémát a lassú mozgás okozná. Mindenki emlékszik az Apollo küldetések űrhajósaira, akik úgy ugráltak a Holdon, mint nagyra nőtt és lelassult nyulak. Nem lenne túl izgalmas a mérkőzés lassított felvételben.

Nézzük a két szomszédos bolygót. Elsőként a Marsot, úgyis az a következő célja az emberiségnek. Azon túl, hogy nincs légköre, a Marsnak is kisebb a gravitációja a Földénél, így ugyanazok a problémák fennállnak, mint a Holdnál. Ezzel szemben a Vénusz nagyjából akkora, mint a Föld (egészen pontosan 95 százaléka) és légköre is van. A probléma az, hogy a felszínen 400 fok van, ami nagyjából kétszer annyi, mint a sütőnkben. Arról nem is beszélve, hogy a Vénuszon kénsaveső esik. Nem túl kellemes kilátások.

Ha a földinél nagyobb gravitációjú bolygót keresünk, akkor a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és Neptunusz jöhet számításba. A Jupiter gravitációja 2,5-szer akkora, mint a Földé. Ilyen körülmények között belerúgni egy labdába olyan, mintha betongolyóba rúgnánk teljes erőből. Elkerülhetetlen a sérülés. Hasonló lenne a helyzet a többi gázbolygóval is.

Lehet több esélyünk lenne ezen bolygók kisebb holdjain, például a Jupiter körül keringő Európán. A holdat jég borítja, amely azonban nem túl stabil. Bármikor felrepedhet és újra összeállhat. Nem ideális a focizáshoz. Az Io holdon vannak a Naprendszer legaktívabb vulkánjai, szinte állandóak a kitörések, ez sem jó.

A még nem említett bolygók, a Merkur és a Pluto sem jók, mert itt is kicsi a gravitáció, ugyanaz lenne a probléma, mint a Holdon. Marad tehát a Föld egészen addig, míg nem találunk egy hasonló méretű, légkörrel rendelkező, nyugodt bolygót, ahol focizhatnak a csapatok.