Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Többóceánnyi vizet találtak a föld alatt

2014.06.13. 11:51

Amerikai geológusok a Föld legnagyobb víztartalékát találták meg Észak-Amerika alatt, 643 kilométeres mélységben. A víz azonban nem a megszokott folyékony állapotában van jelen, hanem sziklába ágyazódva. Steve Jacobsen és Brandon Schmandt magmazárványokat mutatott ki ebben a mélységben, amelyek a víz jelenlétére utalnak.

A felfedezésből az következik, hogy a Föld felszínén lévő víz a lemeztektonikai mozgás eredményeként ilyen mélységekbe is eljut, és az ott található sziklák részleges olvadását okozza.

Tudósok régóta sejtették, hogy a földköpeny sziklás rétegeiben, valahol a 400–660 kilométeres mélységben víz kerülhetett csapdába. Ez a tanulmány szolgáltatja az első közvetlen bizonyítékokat az elmélettel kapcsolatban. A kutatók kombinálták Jacobsen laboratóriumi kísérleteit, amelyben a 643 kilométeres mélység nagy nyomását szimulálva tanulmányozta az olvadt sziklákat, valamint Schmandt kiterjedt szeizmológiai méréseit, amihez az USArray kétezer szenzorból álló hálózatát használta.

Ha a vizsgált rétegben lévő szikla tömegének csak egy százaléka H2O, akkor háromszor annyi víz van odalent, mint az óceánjainkban. Ezt a vizet azonban aligha fogja bárki is bepalackozva árulni (hiába kínálkoznak nagyszerű márkanevek), mert az az ásványok molekuláris struktúrájában van csapdába ejtve.