Enikő, Melitta
8 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Pontatlanok az univerzum méterrúdjai?

2014.07.02. 09:14

Az M82 galaxisban feltűnt, 2014J szupernóva szülő égitestjét nem sikerült azonosítani a Hubble-űrtávcső archív felvételein sem, vagyis valamilyen halvány rendszerben történt a robbanás. 2014 januárjában szupernóva robbant egy közeli galaxisban, a Nagy Medvében található Messier 82-ben. A 2014J-ről hamar kiderült, hogy Ia-típusú robbanás volt, azaz vagy két fehér törpe összeolvadása, vagy egy normál csillag és egy fehér törpe párosa hozta létre.

Balra: a Keck távcső adaptív optikás felvétele a szupernóváról. Jobbra: ugyanaz a terület a Hubble korábbi felvételein. A bekarikázott csillagok segítségével határozták meg a szupernóva pontos pozícióját (fekete pont).
Balra: a Keck távcső adaptív optikás felvétele a szupernóváról. Jobbra: ugyanaz a terület a Hubble korábbi felvételein. A bekarikázott csillagok segítségével határozták meg a szupernóva pontos pozícióját (fekete pont).

Mivel az M82 csak 11 millió fényévre található tőlünk, volt némi remény arra, hogy korábbi felvételeken sikerült megörökíteni a szülő égitestet. Kozmológiai szempontból ugyanis nagyon nem mindegy, mi hozza létre az Ia-típusú szupernóvákat.

Ha egy vörös óriás anyagátadása hizlal egy fehér törpét addig, amíg össze nem roppan, akkor a fehér törpék által elérhető legnagyobb tömeg (a Chandrasekhar-határ) egyetemessége miatt minden Ia szupernóva közel azonos fényességű: nagyon fényes, úgynevezett standard gyertyaként a legtávolabbi galaxisok távolsága is meghatározható velük. Ha azonban két fehér törpe olvad össze és vetődik szét, a szupernóva fényessége attól függ, mekkorák voltak a csillagok eredetileg, és az univerzum méterrúdjai hirtelen pontatlanná válnak.

A Hubble-űrtávcsővel korábban készített, archív M82-felvételeket a Patrik Kelly (University of California, Berkeley, USA) vezette amerikai szerzőgárda elemezte ki. Az űrtávcső tizennyolcszor fotózta le a galaxist, 1997 és 2010 között. Ám az összes felvétel egyesítésével sem sikerült egyértelműen azonosítani a szupernóva forrását. Ebben a távolság mellett közrejátszik az is, hogy a területen igen nagy a csillagsűrűség és elég sok csillagközi por is gátolja a fény útját.

A negatív észlelés miatt csak felső korlátokat lehetett adni a szupernóva-előd fényességére. De már ez alapján is kizárható, hogy egy fényes vörös óriás vagy szuperóriás anyagát szívta el a felrobbanó fehér törpe, annak ugyanis látszódnia kellett volna. Ez javarészt kizárja az RS Ophiuchi csillagrendszerre hasonlító visszatérő nóvákat.

Az viszont lehetséges, hogy egy másik altípus, a legfeljebb 1-2 naptömegű társat tartalmazó U Scorpii-féle nóva végső robbanását láthattuk, mert azok elég halványak lennének. Részben, de nem teljesen zárhatóak ki a V445 Puppis-típusú csillagrendszerek, vagyis a héliumnóvák: olyan kettősök, ahol a fehér törpe egy, a hidrogénburkát már szinte teljesen elvesztett, hélium csillagról szívja el az anyagot.

A kettős fehér törpe rendszerek ugyanakkor jóval halványabbak lennének, mint a Hubble észlelési limitje. Ezek alapján a 2014J-t vagy egy kettős fehér törpe összeolvadása, vagy egy kis tömegű, halvány, normál csillag által felhizlalt fehér törpe összeomlása keltette. Az eredményeket bemutató szakcikk az Astrophysical Journal folyóiratban jelent meg.