Gerzson
-3 °C
2 °C

Visszavonult a hamis őssejttanulmány szerzője

2014.12.22. 17:16

A japán Obokata Haruko bejelentette, hogy felhagy a tudományos munkával. Ő vezette azt a kutatást, amelynek az eredményei elsőre az őssejtekkel kapcsolatos tudományos munka mérföldkövének tűntek, de később kiderült, hogy hamis adatokra épül, majd végül a Nature folyóirat visszavonta a tanulmányt.

A kutatók eredetileg azt állították, hogy vérsejteket sikerült őssejtekké alakítani azzal, hogy savas külső hatásnak tették ki őket. Aztán kiderült, hogy a tanulmány egyes részletei egy korábbi munkából származtak, másokat Obokata manipulálhatott a látványosabb eredmények érdekében. Közben több más neves kutatónak sem sikerült reprodukálni a kísérlet eredményét. Végül a a japán Riken kutatóintézet vizsgálata állapította meg a szándékos manipuláció tényét, ami a júliusi visszavonáshoz vezetett.

Ezek után a Riken intézet lehetőséget biztosított Obokatának, hogy megpróbálja reprodukálni az eredményeket és ezzel tisztázni magát. Ez azonban sikertelennek bizonyult, így Obokata benyújtotta a felmondását.

„Nem is találom a szavakat, amelyekkel bocsánatot kérhetnék”

– mondta a kutató a bejelentéskor, és hozzátette: teljes mértékben tisztában van a felelősségével.

Szaszai Josiki, a tanulmány 52 éves társszerzője még augusztusban, egy hónappal a végleges visszavonás után öngyilkos lett az intézetben.