Lenke
17 °C
29 °C

Afrika a Holdra akar jutni, küldjön pénzt!

2015.01.12. 16:12

Közösségi finanszírozással indulna az első afrikai Hold-misszió – írja az MTI. Az Africa2Moon projekt szervezői a legszegényebb kontinens mérnökeinek és tudósainak következő generációját szeretnék megnyerni céljaikhoz.

A misszió célja, hogy az afrikai összefogással megvalósuló projekt keretében tíz éven belül űrszondát juttassanak a Hold felszínére. Az eszköz a tervek szerint a tudományos munka mellett az interneten keresztül közvetítene élő képeket az afrikai iskolásoknak.

A projekt keretében a szervezők az első fázisban 150 ezer dollárt, nagyjából 40 millió forintot szeretnének összegyűjteni. A hétvégéig ebből csupán 13 ezer dollárt – 3,5 millió forintot –gyűjtöttek össze a projekt internetes oldalán. (Kontraszt: a brit Daily Mail szerint a hasonló célért elindított Lunar Mission One nevű magánprojekt a határidő előtt 270 millió forintot söpört be.)

A szervezők szeretnék elérni, hogy minél több afrikai egyetemi hallgató csatlakozzon a projekthez. Az agyelszívás ugyanis komoly problémákat okoz a kontinensen: egyes felmérések szerint Afrika végzett egyetemi hallgatóinak fele vándorol a fejlett országokba. 

Milyen Hold? Törődjetek az ebolával!

A projektet novemberi elindítása óta több bírálat is érte azoktól, akik szerint Afrikának jelenleg az ebolával és más fenyegető konfliktusokkal kellene megbirkóznia, nem pedig beszállni az újonnan kibontakozó űrversenybe.

Érezhető az afro-pesszimizus. Minden pozitív, inspiráló vagy új dolgot kételkedéssel fogadnak. Azonban én hiszek abban, hogy Afrika megtudja ezt csinálni.

– nyilatkozta Jonathan Weltman, a projektet gondozó Űrfejlesztési Alapítvány vezetője. 

Dél-Afrika, a kontinens legfejlettebb állama egykor rendelkezett nukleáris és ballisztikus rakétaprogrammal is. Az Africa2Moon projekt viszont a kontinens minden országát szeretné bevonni a programba.

Néhány észrevétel jogos és nem tagadható. Meg kell szüntetnünk a korrupciót és a szegénységet, megoldást kell találni a betegségekre is. Azonban ez nem jelenti azt, hogy közben nem tervezhetünk a jövőre. [...] Nevetséges azt mondani, hogy nem szabadna folytatnunk a kutatást és a felfedezést. Ha nem folytatjuk, egyre több és több embert veszítünk, amíg végül nem leszünk 100 százalékban a világ többi részére szorulva.

– mondta Weltman.

A misszió sikeréhez egy afrikai építésű hordozórakétára, valamint modulra lenne szükség. Adrian Tiplady, a nemzetközi összefogással készült, a világ legerősebb rádióteleszkópjának tartott dél-afrikai SKA teleszkóp munkatársa szerint mind a tudás, mind a tehetség megvan a kontinensen ahhoz, hogy sikeres lehessen a Hold-misszió. 

Bár a közösségi finanszírozás látszólag nem volt a legjobb ötlet, Weltman bízik abban, hogy időre össze fog jönni a kitűzött pénz, de ha szükséges, más forrásokat is megpróbálnak bevonni a projektbe.