Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Száz főre szűkült a Mars-utazás várólistája

2015.02.17. 14:19

A Mars One expedíció egyedülálló utazási élményt kínál a jelentkezőknek:

egy jegyet a Marsra, csak oda.

A szervezők most a válogatás harmadik körénél tartanak, és több mint kétszázezer jelentkezőből választottak ki száz lehetséges űrutazót. A teljes lista itt található, magyar jelentkező nincs rajta, de lengyelek, csehek és szlovénok is megpróbálnának az űrbe jutni.

A tesztelés tovább folytatódik, hamarosan egy marsi bázis másolatába költöztetik be a jelölteket, hogy megvizsgálják, mennyire tudnak csapatban dolgozni. Közülük végül 40 embert választanak ki, akik már rendes űrhajós kiképezést kapnak, és ők lesznek a szereplői annak a 8 éven át tartó valóságshow-nak, amelyben a nézők megszavazhatják az első négy űrutazót.

A Mars-kolóniát 2025-ben kezdik felépíteni, és az a terv, hogy kétévente felküldenek egy négyfős csapatot. Így végül mind a negyvenen eljutnak a szomszédos bolygóra.

Az űrutazás tervezett költsége legalább 7,7 milliárd dollár lesz, amiből egyelőre 630 millió van meg. A Mars One csapatának műszaki problémákkal is szembe kell nézni. Tudományos elemzések arra mutattak rá, hogy a Marson élni sokkal modernebb technológiákat igényel, mint amilyenekkel most rendelkezünk. Emiatt azonban fölösleges aggódni, mert ki tudja, hogy mit hoz a következő tíz év?

Bas Lansdorp, a Mars One társalapítója és vezérigazgatója most azt is nagy előrelépésnek tartja, hogy megvannak a jelöltjeik.