Vince, Artúr
5 °C
11 °C

Icipici nyomkövetőkkel tanulmányozzák a méhek mozgását

2015.03.24. 21:49

Icipici nyomkövetőkkel fogják megfigyelni a méhek mozgását brit kutatók. A nyomkövetőket nem high-tech, hanem a hétköznapi emberek számára is elérhető, olcsó eszközökből rakták össze a Kew Gardens ökológusai, egy olyan műszer felépítését követve, amellyel raklapokat szokás nyomon követni nagy raktárakban, írja a BBC.

Az eddig el nem nevezett eszköz hatótávolsága 2,5 méter, ami óriási előrelépés a korábban használt, 1 centiméteres elérésű nyomkövetőkhöz képest. Az újfajta nyomkövető egy RFA-chip-ből (rádiófrekvencia azonosító chip) és egy speciális, a korábbi modelleknél könnyebb és és vékonyabb antennából áll.

A kutatók először csak a nyomkövető prototípusait készítették el olcsó, könnyen hozzáférhető anyagokból, de a tervek szerint az antennát még tovább fejlesztik majd, hogy ennél is kisebb legyen. Eddig körülbelül 50 apró nyomkövető készült el.

Egy átlagos dolgozó méh egy "műszakja" körülbelül 20 percig tart, ez alatt nagyjából egy kilométert jár be. A kutatók azt tervezik, hogy a nyomkövető által leadott jeleket rögzítő műszereket méhkaptárak környékén fogják elhelyezni, nagyjából egy kilométeres körben.

A nyomkövetőket pillanatragasztóval rögzítik a méhekre, akiket előbb fagyasztással lelassítanak némileg. A kutatók azt remélik, az eszközzel választ kaphatunk arra, mitől szenvednek és pusztulnak el az utóbbi években a méhek, és esetleg vissza lehet fordítani ezt az ökológiai szempontból rendkívül aggasztó és veszélyes folyamatot.