Lukács
4 °C
15 °C
283 677 szavazat
371 560 szavazat

Az élet építőköveit találták az üstökösön

2015.08.03. 09:11

Az Európai Űrügynökség kiadta az első olyan tanulmányokat, amelyek a tavaly decemberi üstökösmisszió első eredményei alapján születtek. A Rosetta szondáról a 67P/Csurjumov-Geraszimenkó üstökös felszínére szálló, majd ott – a tervektől eltérően – többször is felugró és visszaereszkedő Philae leszállóegység adatai érdekes dolgokat mutattak meg.

Az összesen hét, előzetes eredménynek mondható tanulmány többek között megállapította, hogy az üstökös felszínén fagyott formában megtalálhatóak olyan összetett molekulák, amelyek akár az élet alkotóelemeinek is tekinthetők. Ez az eredmény megerősíti a kutatók feltételezését, miszerint az univerzumban (így a Földön is) a meteorok hordozzák az élet kialakulásához szükséges alapokat. A talált anyagok megfelelő körülmények között aminosavakká, azok pedig fehérjékké alakulhatnak, amely már tényleg az élet alapfeltétele.

A Philae az üstökös felszínével kapcsolatban is szolgált új eredményekkel. Kiderült, hogy a felszín nem homogén, van lazább és szilárdabb porral és kőzettel borított rész is. Sikerült adatot gyűjteni a hőmérséklet-ingadozásról is, ezek együtt az üstökösök életének jobb megértéséhez fontosak.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy a múlt pénteken kiadott tanulmányok évtizedes munka első eredményei, nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni, az adatok további elemzése még bármilyen eredményre vezethet.