A világűrt népesítené be az Amazon vezére

Jeff Bezos Pad
2015.09.16. 09:40

Jeff Bezos, az Amazon alapítója azt szeretné, ha emberek milliói élnének az űrben és mindent elkövet ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Be is jelentette, hogy Blue Origin nevű cége az évtized végére olyan űrhajókat bocsátana fel Floridából, amelyek Föld körüli pályán keringenének.

A Blue Origin célját nagyon egyszerűen fogalmazta meg, azt akarja, hogy idővel milliók dolgozzanak és éljenek az űrben. Ennek megvalósítása eltart egy ideig, de megéri majd, mondta Jeff Bezos.

Mint sejthető, rengeteg pénzre lesz szüksége a célhoz, de erre is megvan a kész terve. Űrturistákat szállít majd az űrbe Texasból a New Shepard nevű járművön. Arról még nincsenek hírek, hogy mennyibe kerül majd egy út és mikor indulnának az első hajók. Annyi bizonyos, hogy még idén szeretnének egy tesztrepülést a New Sheparddel.

A floridai űrközpontból eleinte legénység nélküli hajókat indítanának, később mennének űrhajósok is Föld körüli pályára. Bezos nem akarta elárulni, hogy pontosan milyen járművel akarnak    dolgozni. Csak annyit mondott, hogy már három éve fejlesztik és képes lesz nagyobb szállítmányt és embereket vinni az űrbe. Bezos hiszi, hogy a vállalkozás üzletileg is sikeres lesz, de ehhez persze nagyon sok időre és pénzre lesz szükség.

Eddig egyszerre a legtöbb ember 2009-ben volt a világűrben, ekkor három különböző járműben voltak az űrben különböző nemzetiségű űrhajósok, összesen 13-an. Ebből is látszik, hogy milliókat az űrbe vinni nem lesz egyszerű feladat.

Az űrhajót csak lépésről lépésre lehet kifejleszteni, nem megy egyik pillanatról a másikra. A másik két hasonló célkitűzésekkel rendelkező cég (Elon Musk SpaceX-e és Richard Branson Virgin Galacticja) már előrébb jár a fejlesztésben. Nekik is megvannak a maguk tervei, hogy embert juttassanak Föld körüli pályára.

Bezos azonban nincs kétségbeesve, szerinte nagyon sok cégnek van keresnivalója a szektorban és a NASA segítsége is elkél. Mint minden más ágazatban, itt sem működnek máshogy a dolgok. Eleinte sok állami támogatásra van szükség, aztán amikor a tudás széles körben is elterjed, akkor lépnek be a magáncégek. Közben pedig az állami intézmények, jelen esetben a NASA, egyre bonyolultabb és nehezebb feladatoknak áll neki.

Ez a fajta megoszlás már jelen van egy ideje az űrkutatásban. A Boeingnek és a SpaceX-nek is van szerződése a NASA-val, hogy űrhajósokat és utánpótlást vigyenek a Nemzetközi Űrállomásra. Ez jelentős erőforrásokat szabadított fel a NASA-nál és a Mars-utazásra tudnak koncentrálni. Ha pedig a magáncégek ezt a feladatot is átveszik, akkor az űrügynökség még messzebbi célpontokat találhat magának a jövőben.



  • Hírek
  • Hírek