Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

A Kutatók éjszakáján még Hagrid is ET-vel rajzol

4O5A0327
2015.09.26. 16:03

Nem az idei Kutatók éjszakája volt az első, amikor elindultam, hogy egységnyi idő alatt minél több tudományt szívjak magamba, de azért veteránnak se mondanám magam. Érthető hát, hogy már jóval az első program előtt megtanultam valami nagyon fontosat: soha, de soha ne induljanak el a 86-os busszal, ha időre mennek, mert úgyse fognak odaérni! Nem tudom, hogy a BME Közlekedésmérnöki Karán vagy inkább a Filozófia Tanszékén tudnák elmagyarázni, hogy miért, de mindegy, mennyivel előbb indulnak el, éppen néhány percen fog múlni.

Google Térkép, drón kiadás

Szerencsére az MTA SZTAKI-nál a szervezők kihasználták az előzetes regisztrációt, és vártak egy kicsit a későkre is. Mikor mindenki megérkezett, Majdik András belevágott az Elosztott Események Elemzése Kutatólaboratórium előadásába, amely a szemfüles UAV-król szólt.

Az UAV a pilóta nélküli légi eszköz angol rövidítése, de maradjunk az egyszerűség kedvéért annál az elnevezésnél, hogy drón. Lehet távirányítású vagy önjáró, Majdikék az utóbbiakkal foglalkoznak, ezen belül is azzal, hogyan tudnak a drónok tájékozódni. Mert hogy nem GPS alapján, az biztos. Ez a módszer jó nyílt terepen vagy az okos városi embernek, de az épületek között a műholdak jelei elég csúnyán össze tudnak gabalyodni. Márpedig abból nem lesz drónalapú árukiszállítás, hogy nagyjából merre kell menni, a neten látható videók az akrobatikus ügyességű drónokról pedig picit csalnak, mert drága mozgáskövető rendszerekkel felszerelt laborokban azért könnyebb.

Majdikék a GPS helyett a képalapú helymeghatározással kísérleteznek. A drón képeket készít a környezetéről, amelyeket megpróbál megfeleltetni egy adatbázissal, például a Google Street View képeivel. Ez viszont elég nehéz feladat, mert a földről készített képekkel kéne összepasszintani a drón teljesen más szögből készült felvételeit.

Ezt a légi-földi megfeleltetést tudja Majdikék saját algoritmusa, három lépésben:

  • A drón valós pozíciójából rögzített kép mellett virtuális nézeteket is generál, hogy minél több kép legyen az egyik oldalon
  • Az adatbázis képeit előválogatja, hogy minél kevesebb legyen a másikon
  • A kettő között pedig olyan módszerrel végzi az összehasonlítást, amely más laborokénál kevesebb mellélövést eredményez.

Ha megvan Street View-n, merre járunk, a kétdimenziós képekkel már csak fel kell öltöztetni a lézerszkennerrel előre legyártott 3d városmodellt, és rögtön meg is van a drón térbeli pozíciója. Na jó, ez biztosan sokkal bonyolultabb a gyakorlatban, de a lényeg, hogy a drón képes legyen egyetlen egyszerű kamerával “látni”, hol jár épp a városban.

És ekkor jöttek a 3d szenzoros-térletapogatós demók, de a késés miatt picit elcsúsztunk, úgyhogy nekem épp akkor kellett továbbrohanni, amikor egy izgatott fiút már félig be is szkenneltek a kutatók – kösz, 86-os busz!

Színez az egész világ

Elegánsan átköthetnék a következő programra azzal, hogy maradunk a képalkotásnál, de a képpontokon kívül nem sok közös pont akadt a két téma között. A Gábor Dénes Főiskolán Rátai Dániel mutatta be a programot, amellyel közös rajzolásra unszolná az emberiséget.

Már a bemutató közösségi élménnyel indult: közös Chrome-telepítéssel, mert az előttünk álló gépek böngészői nem igazán szerették a rajzprogramot. Persze a teszteken még nem volt ilyen gond, de hát ez a béta verziók szépsége, nekem meg igazán nincs ellenemre a világ minél több Internet Explorerét lecserélni. A gyors csapatépítő után viszont elkezdtünk rajzolni.

Merthogy erről van szó tulajdonképpen. Arról, hogy létrehozható-e olyan kép, amit a világ összes embere egyszerre tud rajzolni? A program valós időben frissül (bár a tesztverzió még kicsit döcögött), és neten keresztül bárki beszállhat, a vászon pedig végtelen.

Mármint végtelenül kicsi: az egész projekt alapja, hogy bármeddig zoomolhatunk, sose fogy el a hely, ahogy egyre mélyebbre mászunk a pixelekben. Ezt nekem a helyszínen úgy sikerült kipróbálni, hogy valaki mikroszkopikus betűkkel belefirkálta egy cicába, hogy kutya, én meg abba, hogy mérési hiba, de ennél gyaníthatóan fontosabb dolgokra is használható lesz.

Már csak azért is, mert nem valami virágkoszorús hippi-játszóteret kell elképzelni, ahol mindenki boldogan együtt rajzol. A végtelen kicsinyíthetőségből két dolog is következhet:

  • Vagy úgy eldughatunk valamit, hogy senki se lássa,
  • Vagy azért harcolhatunk, hogy minél többen lássák.

Az első miatt titkos kommunikációra is használható. Nem kell titkosítani magát az adatot, csak olyan mélyre kell elrejteni, hogy fizikai képtelenség legyen emberi idő alatt megtalálni, hacsak nem tudjuk, hol kell keresni.

A második esetet se nehéz elképzelni. Elég csak a WoW-szerű online csapatjátékokra gondolni, esetleg megfűszerezni egy kis politikai aktivizmussal, és máris látom magam előtt a minél nagyobb láthatóságért küzdő pixelharcos csapatokat. A bemutatóhoz is használt világtérképre például már most is nagy betűkkel fel van írva, hogy Russia, de már törölni is elkezdték, és mint kiderült, Orbán és Gyurcsány is szerepel már a képuniverzumban.

Rátai szerint éppen az a lényeg, hogy ez a vászon nem olyan, mint egy homokvár, amelyet órákig építünk, aztán a gonosz szomszédfiú egy mozdulattal szétrúgja. Törlés nincs, csak felülírás, és az az alapkoncepció, hogy ugyanannyi erőfeszítésbe kerül valamit átrajzolni, mint maga az eredeti rajz. Vagyis az nem működik, hogy valaki egy hétig rajzol egy képet, én meg kizoomolok, és egy vonással áthúzom (bár az arányokon a gyakorlatban még lehet majd csiszolni).

Emellett Rátai úgy képzeli, hogy egy nagy kollektív pszichoterápia terepe lehetne a program. Maga a rajzterápia elismert módszer, itt pedig úgy tárható anonim módon a világ elé a legbensőbb gondolatunk, hogy bárki továbbviheti, és együtt hozhatnak ki valamit a képi párbeszédből. Már ha tényleg sikerül megvédeni a trolloktól.

És persze csak úgy rajzolgatni is lehet. Rátai mesélte, hogy amikor gyerekekkel tesztelte a programot, érezhető volt a Kis Grófó-hatás, mert a kis bulibárók a mulatási hangulatban telerajzolták kecskékkel a vásznat.

A projektnek később még értékesíthető része is lehet. Rátai tervezi például, hogy pénzért lefoglalható lenne egy-egy kisebb terület, amelyeket addig nem rajzolhatna át más, amíg nem licitálja felül a bérlőt. Egyébként ha Rátai tervez valamit, akkor érdemes komolyan venni: ő fejlesztette a világszerte díjazott és forgalmazott Leonar3Do nevű háromdimenziós tervezőeszközt is, amellyel a virtuális térben lehet szobrászkodni.

A rajzprogram neve nem véletlenül maradt ki, azért nem írom le, mert a tesztverzió egyelőre egy házi szerveren fut, és nem biztos, hogy bírná még a nagyobb terhelést. Amint meglesz a tervezett átállás stabilabb háttérre, külön is megnézzük majd, mit tud. Nagy baj persze nem lehet: a Facebook-megosztás már be van építve.

Hagrid találkozása ET-vel

A Bay Zoltán Kutatóintézethez még mindenképpen ki akartam jutni. Bár kicsit bayos megtalálni a telep bejáratát, mégiscsak arról volt szó, hogy meg lehet nézni a Flike-ot. A név nem a Facebook-like, hanem a Flying Bike rövidítése, de a magyar drónbicikliként is lehetett hallani róla.

Eleinte úgy képzeltem, ez lesz az égen áttekerő ET-hez legközelebbi dolog, amit valaha láttam, de élőben inkább Hagrid motorjához hasonlított a Harry Potterből. (Abba most ne menjünk bele, hogy mennyire drón, ha rajta ülnek, de hogy mindenki megnyugodjon: távvezérlésre és autonóm repülésre is alkalmas lesz.) Belső kutatásnak indult 2014 nyarán, aztán létrehoztak egy önálló céget, és idén nyáron sikerült is összeszedni annyi befektetőt, hogy elkezdhették fejleszteni a piacra szánt változatot.

Mármint a gépjármű-piacra, mert a nagybanira még nem ezzel fogunk kijárni, az biztos. Kerülő Balázs, a Flike vezető tervezője szerint első körben biztosan nem hétköznapi közlekedési eszköz lesz, inkább a motorozáshoz hasonló, adrenalinban gazdagabb élményt fog nyújtani.

Ezzel együtt sokat foglalkoztak a biztonsággal, például az elméleti sebességnél jóval alacsonyabbra, 100 kilométer per órára fogják korlátozni. Irányítani is joystickkal lehet, de valójában a számítógép vezérli a repülést, és nem enged igazán nagy hülyeséget csinálni.

Kerülő Balázs magabiztosan állította, hogy 2017 elején már kapható lesz a Flike, nagyjából egy középkategóriás sportautó áráért. Itthon is hozzá lehet majd jutni, de érthetően nem mi vagyunk az elsődleges piac, hanem például az arab országok. Az időzítés elég jó, az EU 2016-tól tervezi fokozatosan a légtérbe engedni a drónokat.

Addig is fel kell öltöztetniük valamilyen menő dizájnnal, mert ezzel eddig kevésbé foglalkoztak, és a Flike most inkább néz ki meteorológiai mérőműszernek, mint a repülés Harley Davidsonjának. Másrészt már folyik az engedélyeztetés, de ez se kétperces folyamat. A tervek szerint ultrakönnyű kategóriás légijármű lesz, ilyen repülési jogosítvány is kell majd hozzá.

Az adrenalin és a herék

A Flike-ot működés közben még csak videón lehet látni, de én már nagyon akartam valamit, ami repül, úgyhogy beálltam a végtelenül lassú sorba a szomszéd sátornál, ahol nanokoptereket lehetett röptetni. Ezek kezdőszintű, de nagyon strapabíró minidrónok, nem kell mélységi szenzoros kamerával meg légi-földi megfeleltetési algoritmussal szöszölni, itt egy aksi meg egy konzol, oszt jó napot. Így viszont már 15 ezerből lehet röpködni.

Itt persze nem csak a drón volt nano, a sorban állók is főleg kicsik voltak, de hát merjünk gyerekek lenni, gondoltam. Erre a lelkes nanokopteres srác egy anyukának kiselőadásba kezdett arról, hogy egy férfinak az, hogy a drón úgy repül, ahogy ő akarja, mekkora adrenalinlöketet ad.

Már megint az adrenalin meg a férfiasság, úgy tűnik, enélkül nincs drónozás, gondoltam, és közben nem bírtam nem a szó eredetére gondolni. Jó lenne azt hinni, hogy csak azért voltam ügyetlen, mert herék jártak a fejemben, de attól tartok, jobb, ha meghagyom a navigálást a SZTAKI algoritmusainak.

Ezzel számomra véget is ért az idei Kutatók éjszakája, ami inkább kutatók délutánja és estéje, de persze ez nem hangozna ilyen jól. A lényeg, hogy idén is jó volt, még ha kicsit nehezen is sikerült összehozni.