Okosabbak és empatikusabbak lesznek azok a gyerekek, akiknek mesélnek

Egy német tanulmány szerint a rendszeres meseolvasás pozitívan hat a gyerekek társas fejlődésére és tanulmányaira is, függetlenül a szülők végzettségétől.

A Vorlesestudie 2015 nevű kutatás keretében 2007 óta évente megkérdeztek 524 gyereket és mindegyikük édesanyját, és az derült ki, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek naponta olvastak mesét

  • 70 százaléka jó vagy nagyon jó osztályzatot kapott az anyanyelvi tantárgyból
  • 83 százaléka szívesen jár iskolába - akiknek nem olvasnak csak 43 százaléka
  • érzékenyebbek, empatikusabbak, mások iránt érdeklődőbbek is azokhoz képest, akiknek nem olvasnak mesét.

Simone Ehmig, az Olvasás- és Médiakutató Intézet vezetője szerint

a napi meseolvasás akkor is támogatja a gyerekek fejlődését, ha a szülőknek se érettségijük, se felsőfokú végzettségük nincs.

A kutatás megállapításai egyébként összecsengtek a szülők tapasztalataival is, ugyanis a naponta felolvasó anyák 90 százaléka jellemezte gyerekét tudásra szomjazónak, akik alig vagy sosem mesélnek, azoknak csak 43 százaléka mondta ugyanezt.

Ez a kutatás most jól jöhet a magyar kormánynak is, ugyanis ahogy azt megírtuk, az Emmi meghirdette a magyar népmesekincs terjesztéséről szóló kormányzati cselekvési programot.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59