Vizet fagyasztottak lézerrel

Amióta 1960-ban feltalálták a lézert, mindig a meleghez volt valami köze - lehetett valamilyen hasznos eszköz vagy intergalaktikus fegyver scifiben. Soha nem használták arra, hogy folyadékot hűtsenek vele. A University of Washington kutatói most évtizedes rejtélyt oldottak meg, sikerült lehűteni lézerrel a vizet.

A lézer olyan fényforrás, amely indukált emissziót használ egybefüggő fénysugár létrehozására. Vannak infravörös sugárzást és ibolyántúli sugárzást kibocsátó lézerek is. A mostani kísérletben infravörös lézert használtak arra, hogy a vizet fagypont körüli hőmérsékletre hűtsék (konkrétan 35 Fahrenheitre, vagyis nagyjából 2,2 Celsius fokra hűtötték a vizet).

Egészen mostanáig kérdés volt, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, mert a víz felmelegedett a fény hatására. A felfedezés segíthet nagyon apró területeket lehűteni a lézerfény ráirányításával. Például a mikroprocesszorok idővel speciális lézersugarakat használhatnak arra, hogy a számítógépes csipek egyes elemeit lehűtsék.

Arra is lehetőség lesz, hogy sejteket hűtsenek le például az osztódás állapotában, lelassítva így a folyamatot. Ezzel lehetőségük lesz részletesen megfigyelni működésüket, rengeteg információt szerezve. A kutatók szándékosan használtak infravörös sugarat, mert a látható fény megsértheti a sejteket.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59