Friderika
13 °C
29 °C

Kiflicsücsökkel harcolhatunk a klímaváltozás ellen

2016.04.08. 16:43

Az élelmiszeriparnak is van egy jó receptje a klímaváltozás ellen: kevesebb ételt kéne a kukába dobni. A Potsdami Klímahatás Kutatóintézet (PIK) szakemberei arra mutatott rá, hogy a hatékonyabb élelmiszer-felhasználás és -elosztás révén

2050-re akár 14 százalékkal lehetne csökkenteni a mezőgazdasági tevékenységekből származó károsanyag-kibocsátást.

A mezőgazdaság a globális üvegházhatású gázkibocsátás több mint 20 százalékáért volt felelős 2010-ben - mondta Prajal Pradhan, a tanulmány társszerzője.

Az emberi fogyasztásra szánt ételek 30-40 százaléka hulladékként végzi világszerte, mert tönkremegy a betakarítás és a szállítás alatt vagy a boltok és a fogyasztók dobják ki őket.

Az élelmiszerhulladék mennyisége várhatóan drasztikusan növekedni fog, ahogy a fejlődő gazdaságok, úgy mint Kína és India átveszik az olyan nyugati szokásokat, mint a több hús fogyasztása. A szakemberek szerint a gazdag országok több ételt fogyasztanak a szükségesnél, vagy egyszerűen kidobják az élelmiszert.

Az Environmental Science & Technology című folyóiratban közölt tanulmány azt is kiszámolta, hogy a szegényebb országok fejlődése mennyivel növeli majd az élelmiszerhulladékkal összefüggő globális károsgáz-kibocsátást: a mostani évi 0,5 gigatonnáról 1,9-2,5 gigatonnányira emelkedhet a szén-dioxid mennyisége a század közepére.

Az egy főre jutó globális átlag élelmiszerszükséglet szinte változatlan, de az elmúlt öt évtizedben gyorsan nőtt az élelmiszerekhez való hozzáférés, ami több mint 300 százalékkal növelte az élelmiszertöbblet megtermelésével összefüggő károsanyag-kibocsátást.

A tanulmány ugyan nem részletezi, hogyan lehetne csökkenteni az élelmiszerhulladék mennyiségét, de rámutat arra, hogy a probléma kezelését célzó intézkedések már mind a fejlődő, mind a fejlett országokban megjelentek. Januárban például 30 vállalati vezető, kormányilletékes, alapítványi és kutatócsoporti vezető alakított koalíciót annak érdekében, hogy 2030-ra felével csökkentse az élelmiszerhulladék mennyiségét.