Iván
18 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Példátlan szovjetellenes kampány egy sugárdús felhő miatt

000 APP2003052785215
2016.04.26. 01:04
A magyar sajtó 1986-ban a nyitásról szóló szövegek ellenére hűen követte a Moszkvából kapott megkésett, hamis és mellébeszélő tájékoztatást és úgy jó brezsnyeviesen elbagatellizálta minden idők legsúlyosabb atomreaktor-balesetét - ez azonban csak fokozta a pánikhelyzetet a magyar közvéleményben. Válságkommunikáció a kései szocializmusban: Csernobil, ami Gorbacsov szerint kicsinálta a szovjet blokkot.

1986. április 26-án, nagyszombat hajnalán a csernobili erőmű négyes blokkjában sorozatos hibák miatt néhány pillanat alatt a normális szint tízszeresére ugrott a teljesítmény, a bekövetkező gőzrobbanás megsemmisítette a reaktort, az azt fedő 1000 tonnás biológiai pajzsot pedig kirepítette az erőmű tetején. A másodpercek múlva bekövetkező második robbanás a reaktor belsejében lévő nagy mennyiségű grafitból tűzijátékot csinált, a környezetbe további radioaktív anyagok kerültek.

Ez így vállalhatatlanul laikus összefoglalása a történteknek, de mégis sokkal több, mint amiről a világ akkor néhány napig tudhatott. Minden idők legsúlyosabb nukleárisreaktor-balesetéről a világ csak közel három nap után szerzett tudomást, Magyarországon a rádió hallgatói először a hétfői Krónikából értesültek arról, hogy valami történt. Miután végighallgattak egy hosszú beszámolót Kádár János angyalföldi látogatásáról (a főtitkár útja a helyi pártbizottságról a Kender juta és Politextilgyárba vezetett, ahol izgalmas üzemlátogatáson vett részt), a külföldi hírek között meghalhatták, hogy „a Szovjetunió történetében először” ott is üzemzavar történt egy atomerőműben, a szerencsétlenül jártakat segítségben részesítették, és „a következmények felszámolására intézkedéseket tettek”. Arra, hogy azért komoly helyzetről lehet szó, az az egy mondat utalt, hogy a balesettel kapcsolatban kormánybizottság is alakult. Persze azért felesleges lenne izgulni – mint a TASZSZ rámutatott: „más országokban számos alkalommal előfordultak ilyen esetek”.

Ebből semmiféle veszély nem származhat

Az egy évvel korábban meghirdetett glasznoszty ellenére a szovjet tájékoztatás a válsághelyzetben a brezsnyevi reflexek szerint hallgatta el, majd bagatellizálta a katasztrófát, a magyar sajtó pedig néhány kivételtől eltekintve eleinte kritikátlanul átvette a hivatalos szovjet tájékoztatást. Az egyik ellenpélda a rádiós hírszerkesztő Bedő Iváné volt, aki az esti hírblokkban a hivatalos szovjet közleményt kiegészítette a Skandináviában mért magas rádióaktivitásról szóló hírrel, amit a BBC-ből vett át – ezért másnap fegyelmit is kapott.

Ha a szél akkor nem Skandinávia felé viszi a radioaktív felhőzetet, Moszkva még tovább hallgatott volna. Svédországban azonban annyira abnormális sugárzási szintet mértek, hogy bár először azt hitték, náluk történhetett valami, a meteorológia alapján szovjet forrásra kezdtek gyanakodni, és bár a Kreml először (több mint két nappal a robbanás után járunk) feléjük is mindent tagadott, végül – 68 óra után – előálltak egy 42 szavas bejelentéssel, amiben elismerték a baleset tényét – amint arról a MR is beszámolt.

„Nem ismerjük a bekövetkezett baleset körülményeit és a kibocsátott radioaktív anyagok mennyiségét” – mondta a kedd esti TV-híradóban Tokaji Gábor alezredes, aki azért – annak ellenére, hogy ezzel elismerte: a magyar hatóságok sem kaptak a szovjetektől érdemi tájékoztatást – azzal a talán mégsem annyira kielégítő panellal zárta nyilatkozatát, hogy „megnyugtathatjuk az ország lakosságát, hogy ebből semmiféle veszély nem származhat”.

Most nem kell kimenni, gyerekek, kicsit erős a nap

A katasztrófa súlyosságáról, a sugárzás nagyságáról még újabb hosszú napokig sem közöltek semmi konkrétumot, majd csak annyit, hogy a radioaktivitás a korábbi szint felére-harmadára csökkent, hogy aztán két hét után közöljék, hogy na most már aztán becsszóra nem hordoz nagy veszélyt az erőmű állapota, ami azért is remek, mert – mint utólag megjegyezték –, „valóban, mind a mai napig fennállt a katasztrófa lehetősége”.

Az elhallgatási spirálban fokozatosan és csak nagyon óvatosan kezdtek csepegtetni olyan információkat, amelyeket ugyan megnyugtatónak szántak, azonban teljesen ellentmondtak az eggyel korábbi állításoknak. Eközben az országban a jobban értesültek már rég pánikban voltak. Bár a lapok még mindig nem hozták címlapon a történteket, más csatornákon keresztül már tömegek hitték, hogy valami nagyon súlyos dolog történt. Eleinte kárpátaljai és kint dolgozó magyarok közvetítésével érkeztek hírek a Csernobiltól alig száz kilométerre lévő Kijevből (innen hivatalosan előbb arról tájékoztattak, hogy nem nőtt a sugárzás, majd egy mellékmondatban legközelebb mégis azt, hogy az iskolákat bezárták, a gyerekeket vidékre viszik „nyaralni”), de volt olyan, a KFKI-ban dolgozó jószándékú kutató is, aki bármiféle veszély hivatalos tagadása ellenére felhívott egy csomó óvodát, hogy ne engedjék ki a gyerekeket – mint mondta, „a túl erős napsütés” miatt.

Hivatalos fórumokon csak sok idő után és mellékesen írták meg, hogy nálunk is megnőtt a háttérsugárzás, igaz, az egészségre nem veszélyes mértékben. A polgári szolgálatok azt ajánlották, hogy az emberek csak nagy állami tejvállalattól vegyenek tejet, a salátát, sóskát, spenótot pedig bő vízben mossák meg – ekkorra azonban a félelem miatt már eléggé visszaesett a piacok forgalma. Czeizel Endre azzal nyugtatott, hogy a sugárzás nem elég erős ahhoz, hogy a magzatok fejlődését veszélyeztesse; más kérdés, hogy „a genetikai ártalom, az ivarszervek génjeit, kromoszómáit érő sugárzás esetében nincs küszöb-szint, itt elvileg minden ártalmas lehet.”

Ne üljünk fel a nyugati propagandának

A szovjet nyilatkozatok is tele voltak a legkülönbözőbb ellentmondásokkal. „Nyugaton erősen felnagyítják az eseményeket”, a probléma ugyanakkor értelemszerűen nem oldható meg gyorsan, hiszen „hasonló szerencsétlenség még sehol nem történt” – írták akár ugyanabban a cikkben, és a magyar sajtó is ezeket a paneleket szajkózta. A nyugati propaganda csepülése volt az egyik fő vonal: „Washington célja bizalmatlanságot kelteni az atomfegyverek felszámolását célzó szovjet javaslatok iránt” – ismertették a Pravda szentenciáját, és a szenzációhajhász nyugati médiát okolták, amiért – hahaha – Ausztriában a felültetett emberek felvásárolják a gázálarcokat és légszűrőket.

Csernobili atomkatasztrófa
1986-os szovjet és amerikai hírek Csernobilról. Összeállította: OSA Archivum, Alexey Zelensky

Ahogy az Ország-Világ című képes újság a Csernobil: nukleáris baleset vagy politikai mérkőzés című cikkben, megpróbálták beoltani az olvasókat az ekkoriban valószínűleg magyar hallgatottsági csúcsot döntő Szabad Európa Rádió ellen: „A nyugati hírközlő szervek óriási hisztériakampányba kezdtek, amelynek az volt a célja, hogy megbízhatatlan színben tüntessék fel a Szovjetuniót a külföld előtt és hogy pánikot keltsenek a Szovjetunióban, valamint a vele szomszédos országokban.”

A magyar újságok eközben arról győzködtek, hogy a radioaktív sugárzás alatta marad annak a szintnek, amit a részleges atomcsend-egyezmény, vagyis 1963 előtt mindenhol volt az északi féltekén. Az Amerikában meg verik a négereket jegyében a korábbi nyugati atomerőmű-balesetekkel akarták megnyugtatni a magyar közvéleményt: „Ízléstelen, ahogy politikai érvet kovácsolnak egy fizikai jelenségből, a sugárzásból, Csernobil ezeknél nem is súlyosabb” – ami nem volt nagyobb hazugság, mint az, hogy a Szovjetunióban Csernobil előtt nem történt atomreaktor-baleset. Ehhez képest a kékfényes Szabó László a Népszabadságban arról győzködött, hogy „higgyük: azok, akik felelősek egy ország sorsáért, nem fognak becsapni bennünket”.

„Példátlan szovjetellenes kampány bontakozott ki Nyugaton”, „a szovjet külpolitika viszont ismét elvszerűségből és higgadtságból mutatott kiemelkedő példát” – írta a Magyar Ifjúságba a III/1.-es beszervezett Hahn Péter külpolitikai újságíró Csernobilról. Ez a vonal egy az egyben a hivatalos szovjet álláspontnak felelt meg, mely ideológiai ellentámadásba csomagolva próbálta védeni magát. Azt állították, hogy csak azért nem informáltak normálisan a katasztrófáról, mert meg akarták várni, amíg egyértelmű adatok vannak, ezen kívül a Közös Piac kelet-európai áruk elleni importkorlátozását szidták (hiszen a szovjet áruk és közlekedési eszközök nem jelentenek veszélyt), de mindenekelőtt saját maguk helyett „az amerikai militarizmusra” próbálták terelni a figyelmet.

„A port nem az atom békés felhasználásán kellene elverni” – szentelt a Magyar Nemzetben Avar János vezérpublicisztikát annak, hogy a valódi problémát nem Csernobil („a megszokottnál csak valamivel sugárdúsabb felhő rémületbe döntött és pánikba kergetett egy földrésznyi lakosságot”) jelenti, hanem a kísérleti atomrobbantások – mivel a csernobili katasztrófa idejére Moszkva a csillagháborús versengést gyakorlatilag elvesztette Reagannel szemben, a szovjet külpolitika ekkor már leszereléspárti szerepben tetszelgett.

A felhőknek ma már világútlevele van

A szocialista válságkommunikáció teljes tájékoztatási kudarcba fulladt – írta az MSZMP Tömegkommunikációs Központjának anyagában Wisinger István Csernobil tapasztalatairól. Kritikájában a határokkal nem törődő radioaktív felhő egy újmódi globális falu jelképe lett, azt példázva, hogy már nem lehet úgy eltitkolni a messzire ható történéseket, mint azt régen remélték. Wisinger diagnózisa szerint a magyar sajtó azért bukott meg, mert ezúttal sem merte megkérdőjelezni a hivatalos moszkvai tájékoztatást, ezzel beállt a tagadók-bagatellizálók sorába, az eltussolással azonban maga váltott ki össztársadalmi pánikot.

Csernobil maraton kedd estig

A Blinken OSA Archívum Csernobil maraton címen kétnapos programsorzotatot tart az atomerőmű-katasztrófa harmincadik évfordulóján. Napközben válogatás látható az archívum Csernobillal kapcsolatos dokumentumaiból (mi is ezek közül szemezgettünk a cikkhez); a középiskolások számára csoportos foglalkozásokat szerveznek, este pedig film- és könyvbemutatókat tartanak. Kedd este itt lesz Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima című könyvének a bemutatója, és látható az – állítólag nagyon erős –, Elszigetelés című finn dokumentumfilm is a káros anyagok tárolásának problémáiról. Részletes programpdf-ben itt.

Csernobil arra is „rámutatott, hogy a Szovjetunió magához láncolja a kelet-európai országokat, de nem visel felelősséget értük” – írta az ekkor „Csernobil havában készült” jelzéssel megjelent Beszélő. A szamizdat ellenzéki lap a katasztrófában a szovjeteknek való kiszolgáltatottság és a Kádár-rendszer cinkos felelősségének újabb egyértelmű bizonyítékát látta.

Kommunikációs váltás aztán csak 18 nap után kezdődött, amikor május 14-én Gorbacsov 30 perces tévébeszédet tartott a csernobili balesetről. Ezután az orosz sajtó helyszíni tudósításai már kevésbé voltak propagandaszagúak, valamivel később az Izvesztyija és társai már inkább a glasznoszty nagyobb nyíltságot ígérő elveinek megfelelően írtak a szovjet energia- és egyéb iparágak veszélyeiről. A környezetvédelmi mozgalmak a részleges demokratizálódás meghatározó csatornái lettek, a sajtószabadság pedig kulcsértékként jelent meg a politika átmenetileg meghatározó új orosz nyelvében. Gorbacsov némileg túlzónak tűnő utólag értékelése szerint:

A Szovjetunió felbomlását nem a peresztrojka, hanem Csernobil okozta mindenekelőtt.

(Borítókép: Egy magára hagyott épület Prypyatban, a régi szovjet címerrel a tetején 2003-ban. Fotó: AFP)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!