Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Rákaptak az idősek a fűre Amerikában

2017.01.14. 12:10
Az idősebb amerikaiak között leggyorsabban a marihuánafogyasztás a friss kutatási eredmények szerint.

12 év alatt több mint ötszörösére nőtt az 55 év feletti füvezők aránya: 2002-ben még csak 1,1, most már hat százalékuk szív marihuánát több-kevesebb rendszerességgel.

A logikus magyarázat szerint egyszerűen annyi történt, hogy kicsit megöregedett a lázadásba születő nagy baby-boomer generáció (sőt, idén ugye már olyanok lesznek 55 évesek, akik akkor születtek, amikor már volt Beatles és Bob Dylan-lemez, többek között), és közülük sokan továbbra is szívnak időnként.

A generációs hatás erejét mutatja, hogy az idős füvezők fele még 30 éves kora előtt szívott először. Ez azonban azt is jelzi, hogy sok a viszonylag késői kipróbáló is. A kutatásvezető Brian Kaskie szerint ez két, egymással összefüggő okra vezethető főleg vissza: a marihuána dekriminalizációs folyamatára, valamint az egészségügyi megfontolásokra. Ma már több, mint húsz amerikai szövetségi államban engedélyezték az orvosi marihuána használatát, négy államban pedig teljesen legális a szabályozott fogyasztás és kereskedelem.

Miközben a legalizáció a fiatalabbak között a legnépszerűbb, már a teljes népességben is többségben vannak azok, akik nem büntetnék a könnyűdrogokat. A változó közhangulatban az idősebbek közül is többen nyúlnak marihuánához, miközben a legalizációpárti kutatók azt hangsúlyozzák, hogy milyen jelentős hatása lehet az amerikai egészségügyre és az idősek egészségi állapotára az orvosi marihuána szélesebb használatának.