Gyárfás
16 °C
29 °C

Kurvára nincs semmi baj a káromkodással

2017.01.16. 16:45
Egy pszichológiai kutatás szerint a csúnya szavak az őszinteség indikátorai lehetnek. Minél több a bazmeg, annál több a kendőzetlen vélemény.

Kultúremberek maguk, vagy mi a fasz? – kapjuk meg rendszeresen drága olvasóinktól, amikor egy-egy merészebb címet, mondatot vagy jelzőt használunk a napi munka közben. Néha becsúszik, az így okozott lelki törésekért ezúton is elnézést kérnénk.

A káromkodást illik megvetni. Két számjegyű intelligenciahányados, durvaság, alulműveltség, civilizálatlanság, szegényes szókincs – ilyen érvekkel szokták magyarázni a csúnyaszó-használatot. Hát ezek tényleg nem olyan jelzők, amiket egy újságírótól várna az ember.

De mit lehet várni egy újságírótól? Azt, hogy írja meg az igazat. Nos, egy pszichológiai kutatás szerint a káromkodás és az igazmondás nemhogy nem zárja ki egymást, hanem kurvára van köztük ok-okozati összefüggés!

Frankly, my dear

A Social Psychologigal and Personality Science folyóiratban egy nemzetközi tudóscsoport – brit, amerikai és hongkongi szakértőkkel – megállapította, hogy azok, akik hajlamosak a káromkodásra, kevésbé valószínű, hogy hazudnának vagy félrevezetnének másokat. Rövidebben: aki csúnyán beszél, attól nagyobb eséllyel tudhatjuk meg, hogy mi a fasz van.

Bizonyos körökben a trágár nyelvezet elfogadhatatlan. A káromkodás sok esetben sérti mások nemi és vallási érzékenységét, vagy egyszerűen csak céltalanul trágár. (Igaz, erről a céltalanságról is lehetne vitatkozni: George Carlin bazmegelése például az angol fuck szó egyik legelegánsabb kontextusba helyezése.)

Az idők azonban változnak. Amikor az Elfújta a szélben Clark Gable elsütötte a híres mondatát –„Az igazat megvallva drágám, köpök rá” („Frankly, my dear, I don't give a damn”) –, a producereknek ötezer dollár büntetést kellett fizetniük a damn (átkozott, istenverte) szó használata miatt. De ez 1939-ben történt. Ma a tévéműsorok, filmek, videojátékok, képregények, könyvek, plakátok és miniszterelnöki beszédek tele vannak csúnya szavakkal, mégse haltunk bele.

Vissza az őszinteséghez. Gondolhatnánk, hogy a becstelenség és a durva nyelvezet kéz a kézben járnak – pedig az ellenkezője igaz. A profán beszéd összefügghet az őszinteséggel: valószínűbb, hogy aki csúnya szavakat használ, az hajlamos kendőzetlenül és torzítatlanul elmondani a véleményét. Ott van Donald Trump: gyakran káromkodott és használt csúnya szavakat a kampányban, a szavazók mégis őszintébbnek vélték Hillary Clintonnál. (Azért reméljük, hogy Trump nem úgy kezd bilaterális tárgyalásokat Kínával, hogy „vagy elhúztok Tajvanról, vagy meg lesztek baszva atommal”, mert a diplomácia nyelvén ez casus bellinek számít.)

Dr. David Stiller, a Cambridge-i Egyetem kutatója, a tanulmány egyik társszerzője szerint

a trágárság és a becstelenség között fura összefüggés van. Káromkodni többnyire nem illik, de épp ez bizonyíthatja, hogy valaki az őszinte véleményét mondja el nekünk. Ahogy nem torzítja illedelmesre a nyelvezetét, úgy nem torzítja a nézőpontját sem.

A kutatásban 276 résztvevővel töltettek ki kérdőíveket. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy mik az önkéntesek kedvenc káromkodásai. Ezután megkérték őket, magyarázzák el, milyen okokból szoktak csúnya szavakat használni. Végül egy hazugságvizsgálatot végeztek rajtuk, hogy megállapítsák, őszinték-e, vagy csak a társadalmilag elfogadható módon próbálnak válaszolni.

A második felmérésben 75 000 Facebook-felhasználótól gyűjtöttek adatokat. A kutatók észrevették, hogy azok, akik gyakrabban káromkodnak a közösségi médiában, többnyire rendelkeznek azokkal a kommunikációs mintákkal, amiket az előző kísérletekben az igazmondóknál vettek észre.

A kísérlet szerint azok, aki több csúnya szót ismernek, kevesebb eséllyel fognak hazudni. Lehet, hogy egy rossz modorú ismerősünk szóismétlés nélkül tud káromkodni 45 percig, de legalább ebből biztosan tudhatjuk, hogy nem kertel és nem köpönyegforgató.  Csak ne küldjük Kínába bilaterális tárgyalásokra, mert az elég nagy bazmeg lenne.