Judit
3 °C
7 °C

Száz éven belül emberi települést építenének ki a Marson

2017.02.15. 20:49

Száz éven belül embereket költöztetne a Marsra az Egyesült Arab Emírségek egy Dubajban bemutatott terv szerint. „2117-re elkészül az első emberi település a vörös bolygón" – jelentette be Mohamed bin Rasíd Ál-Maktúm alelnök egy konferencián.

Az öböl menti államok vezetésével indult projekt célja egyelőre viszont megvizsgálni, hogyan tudnák biztosítani az emberek túlélését a Marson. Ebben fontos többek között az energia és a táplálék előállítása.

Nem az emírségek az első, amely települések létrehozását tervezi a vörös bolygón. A Mars One elnevezésű holland privát űrutazási programot szervező cég célja, hogy tíz éven belül embereket küldjön a Marsra. A nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Mars One tervet 2012-ben indította útjára Bas Lansdorp holland vállalkozó, írja az MTI.

A kezdetben 140 országban 200 ezer ember figyelmét felkeltő projekt keretében 24 felfedezőt akarnak küldeni egy évtizeden belül a Marsra. A költségek egy részét a vállalkozást bemutató televíziós valóságshowból finanszíroznák.

Mostanáig mindössze a NASA robotmissziói jutottak el sikeresen a vörös bolygóra és az amerikai űrkutatási hivatal nem is tervez embert küldeni a Marsra egészen a 2030-as évekig.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?