Auguszta
-7 °C
0 °C

Az arcunk idővel hozzáidomulhat a nevünkhöz

2017.02.27. 17:11

Az emberek a puszta véletlennél jóval pontosabban tudnak neveket társítani idegenekhez az arcuk alapján, amit feltehetően az magyaráz, hogy a nevekhez társuló kulturális sztereotípiákhoz tudat alatt hozzáidomítjuk a kinézetünket – írja egy friss tanulmány alapján a Medical Xpress.

Mutasd az arcod, megmondom, ki vagy

A kutatók Izraelben és Franciaországban végeztek kísérletsorozatot több száz résztvevővel. Az alanyoknak idegenek fényképeit mutogatták, amelyekhez négy-öt keresztnév közül kellett kiválasztaniuk a szerintük leginkább hozzáillőt. Minden egyes kísérlet résztvevői a véletlennél (20-25 százalék) jelentősen pontosabban párosították az arcokhoz a neveket (25-40 százalékos pontossággal). Olyan kísérletet is végeztek a kutatók, amelyben egy tanulásra képes algoritmust eresztettek rá 94 ezer arcképre, és itt is a véletlennél (50 százalék) pontosabb eredményt kaptak (54-64 százalék).

A kutatók szerint a magyarázat részben a nevekhez tapadó kulturális sztereotípiákban rejlik. Erre utal az is, hogy amikor a francia és izraeli résztvevőknek vegyesen adtak feladványokat a két országból, mindkét nemzet tagjai csak a saját honfitársaikat tudták nagy pontossággal megtippelni.

Mondd a neved, megmutatom, ki vagy

Yonat Zwebner, a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatója, a kutatás vezetője szerint ezek a sztereotípiák azért jelenhetnek meg az arcokon, mert az emberek tudat alatt hozzáigazíthatják a megjelenésüket a nevükhöz kapcsolódó kulturális normákhoz.

Más sztereotípiák, például az etnikum vagy a nem kapcsán ismerünk ilyen folyamatot, amikor néha mások elvárásai hatással vannak arra, kivé válunk

– mondta Zwebner.

Nomen est omen

"Korábbi kutatások megmutatták, hogy a nevekhez is kapcsolódnak kulturális sztereotípiák, ideértve a kinézetet is. Például egy Bob nevű személyt az emberek nagyobb valószínűséggel képzelnek el kerek arcúnak, mint egy Tim nevűt. Úgy gondoljuk, hogy ezek a sztereotípiák idővel befolyásolni tudják az arcunkat."

Az is ezt az elképzelést támasztja alá, hogy a nevek és arcok párosítása akkor is pontosnak bizonyult, amikor az arcból csak a viselője által könnyedén kontrollálható sajátosságokat, például a frizurát mutatták meg.

Az eredményeket bemutató tanulmány [pdf] az Amerikai Pszichológiai Szövetség egyik szaklapjában, a Journal of Personality and Social Psychology-ban jelent meg.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!