Hella
16 °C
28 °C

Eddig nem gondolták, hogy ilyesmi lehet kettős csillagrendszerben

2017.02.27. 23:27

Egy fehér törpecsillag körüli kettős csillagrendszerben kőzettörmelékre utaló nyomokra bukkantak csillagászok a Földtől ezer fényévnyi távolságra. A felfedezés az első bizonyítéka annak, hogy a kettős csillagrendszerekben is lehetnek kőzetbolygók – írja az MTI.

„Egy kőzetbolygó kialakulása két nap körül meglehetősen problematikus, a két csillag gravitációs ereje ugyanis nagy vonzó és taszító erőt képez, a kőzetet és porrészecskéket pedig megakadályozza abban, hogy kifejlett bolygóvá álljanak össze" – fejtette ki Jay Farihi, a londoni University College kutatója, aki munkatársaival együtt a Nature Astronomy szaklapban számolt be megfigyeléseik eredményéről.

Az eddig ismert kettős csillagrendszerek körül csak a Jupiterhez hasonló gázóriásokat figyeltek meg, amelyek rendszerük külső zónájában alakultak ki.

A kutatók felfedezésüknél a Star Wars Tatuinját emlegették, de a különbségekre is felhívták a figyelmet. Nem bolygót találtak, csak záporozó anyagra utaló jeleket, az anyag összetétele aszteroidára és hasonló kőzetdarabokra utal.

Farihi és csapata egy úgynevezett fehér törpét, egy kiégett csillag megmaradt magját vizsgálta. Közben derült ki, hogy az SDSS 1557 katalógusszámmal rendelkező csillagmaradványt egy barna csillag kíséri. A barna csillagok „nem sikerült" csillagok, amelyek nem érik el az ahhoz szükséges tömeget, hogy belsejükben stabil hidrogén-hélium magfúzió jöjjön létre, és így valódi csillagokká váljanak. Az SDSS 1557-nek hatvanszor nagyobb a tömege, mint a Jupiternek.

Fehér törpe
Fehér törpe
Fotó: ESO

A tudósok megfigyelték, ahogy legalább 100 milliárd tonna anyag hullik záporként a fehér törpére. A pontos elemzés kémiai elemek, szilícium és magnézium jeleit mutatta az anyagban – ezekből tevődnek össze a kőzetbolygók és az aszteroidák is. A regisztrált mennyiség tömege egy legalább négy kilométer átmérőjű aszteroidáénak felel meg.

„Több ezer olyan kettős csillagrendszert ismerünk, mint az SDSS 1557, de ez az első alkalom, hogy aszteroidatörmeléket és -szennyeződést láttunk" – emelte ki Steven Parsons, a Sheffieldi Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője. Ez segít megérteni, hogyan alakulhatnak ki kőzetbolygók kettős csillagrendszerekben.