Miért menne át Trump az űrön?

GettyImages-515127326
2017.03.06. 14:04
Vissza a Holdra és el a Marsra – nagyjából így lehet összefoglalni, mit is vár a Trump-adminisztráció alatt a NASA-tól minden olyan szakértő, aki próbálja megtippelni, mit tervez az új amerikai elnök a következő négy évben.

Az új amerikai kabinet kiegyensúlyozott űrprogamot tervez: a Naprendszer bolygóinak kutatása mellett a már korábban is futó űrkutatási, asztrofizikai, asztrobiológiai programok folytatása van napirenden, legalábbis az űrkutatási albizottság elnökének, a republikánus Brian Babin ezt nyilatkozta még februárban. Babin szerint továbbra is cél lesz annak a már építés alatt álló, robusztus rendszernek a kiépítése, melyben az USA-t újra a mélyűrbe, a Nemzetközi Űrállomásnál jóval messzebbre szállító rakéta, az SLS, illetve a korábban már sikerrel tesztelt Orion űrhajó játsszák a főszerepet.

Donald Trump már a beavatási beszédében is jelezte, hogy tervei közt szerepel „az űr titkainak kutatása”, bár ennél sokkal részletesebben nem nagyon szokott beszélni a dologról. Az egyetlen, amit biztosan tudni lehet, hogy alaposan átalakul a NASA portfóliója azzal, hogy a korábban nagy hangsúlyt kapó, Föld-figyelő kutatások támogatását drasztikusan lecsökkentették. Ez a tudományos élet prominens képviselői szerint óriási csapás, hiszen az űrtudományoknak ez az ága áll tulajdonképpen a meteorológiai kutatások, a mezőgazdasági trendek előrejelzése, és a globális felmelegedéssel kapcsolatos megfigyelések mögött – talán épp ez az utolsó az, ami annyira zavarja a kérdésben meglehetősen konzervatív (vagy ostoba, majd az idő eldönti) álláspontot képviselő új kormányzatot.

Az viszont tény, hogy a Holdra és a Marsra visszatérni nem lehet ingyen, minden dollárra szükség lesz, ha Trump valóban az SLS nevű óriásrakétát részesíti majd előnyben a tervek szerint a 2020-as években valósággá váló küldetéseknél. Az SLS-ről elég sok adatot fel lehet sorolni, mert a 110 méter magas, 8,4 méter átmérőjű, legfeljebb 130 tonna teherbírású rakéta tényleg csak az Apollo-küldetésekben használt Saturn V-ös rakétával vethető össze, de azt is tudni kell, hogy becslések szerint is

jó egymilliárd dollárba kerülhet egyetlen indítás, és 2030-ig 35 milliárd dollárt is felemészthet a teljes program.

Ráadásul a NASA pillanatnyilag kicsit le van maradva, már nemcsak magához, de a civil versenytársakhoz képest is. A rakétatechnológia például egyértelmű előrelépést tett az újrafelhasználható rakéták felé, de ezt a lépést a NASA helyett két, hozzájuk képest kis, ráadásul civil szereplő, a SpaceX és a Blue Origin tette meg. Az emberes űrutazás szempontjából ez mondjuk nem számottevő előny, de az már most látszik, hogy a realistább szakértők tudják, valamit villantani kell, ha nem akarnak behozhatatlan hátrányba kerülni a már a Holdat megkerülő űrturista-utakkal álmodó civil szektorral szemben.

A legfrissebb hírek szerint felmerült, hogy az Orion űrhajó tesztelését gyorsítják majd fel, méghozzá úgy, hogy az eredetileg emberi személyzet nélkül tervezett utakat mégis emberesekként indítják majd el. Az előny egyértelmű, ugyanakkor a kockázat is nagy – az, hogy az Orion űrhajó tökéletesen teljesített a 2014-es első teszten, nem feltétlenül jelenti, hogy készen is áll emberek szállítására. Az eredeti tervek szerint először 2018-ban repült volna együtt az SLS és az Orion, de ha valóban emberek is ülnének az űrhajóban, az rengeteg változtatást (eredetileg csak későbbre várt létfenntartó és kommunikációs rendszerek) feltételez, vagyis az egész legalább egy évet csúszna. De ez önmagában még nem baj, akkor sem, ha Elon Musk, a SpaceX vezetője 2018-ra már a Hold felé tartó űrturistákat vizionált, méghozzá azért nem, mert a Trump-kormányzat ennél eggyel messzebbre tervez.

Egyértelmű ugyanis, hogy a Holdra való visszatérés, illetve egy potenciális Mars-hódítás hozadékai közül

a republikánus kormányzatnak nem a tudományos előrelépés számít a legtöbbet.

Szakértők négy fő indokot sorolnak fel akkor, ha arról kérdezik őket, mi értelme van annak, hogy az ember, egész pontosan az USA állami űrhivatala, a NASA célba veszi a Marsot. Ez a négy terület a technikai-tudományos fejlődés, a gazdasági javulás, a jövő biztosítása, illetve a politikai népszerűség növelése. Trumpék nyilván mindegyiknek örülnének, de vannak aspektusok, melyeket annyira valószínűleg nem tartanak fontosnak.

A technikai-tudományos fejlődés például egyértelmű, hiszen az űrkutatás már számos, a mai életünket meghatározó eredményt hozott, például a napelemeket vagy épp azt a mobiltelefont, amelyen ezt a cikket valószínűleg olvassák. Az amerikai fejlesztésekre épülő, nagyívű űrprogram a legnagyobb hozzáadott-értékű iparág lehet, több tízezer, magasan képzett embernek adna munkát, a beszállítók helyes megválasztása pedig akár a nemzeti össztermék alakulását is befolyásolhatná. Ugyanakkor ez a folyamat már régóta elkezdődött, és talán nem is egy ilyen óriási, minden más elől komoly forrásokat elszívó programmal lehetne a legtöbbet kihozni az iparágból, és nehéz elhinni, hogy a tudományos fejlődést tartja szem előtt egy olyan kormányzat, mely a fosszilis energiahordozók emelt arányú kitermelésében, a globális felmelegedés kutatásának forráscsökkentésében hisz, illetve amelynek 

elnöke egy Samsung Galaxy S3-at használ 2017-ben.

Bár hosszú távon a Mars-kutatás lényege az emberiség terjeszkedése, a szomszéd bolygó kolonizálása is lehet, Trump kormánya valószínűleg megint csak nem ezért ölne milliárdokat a programba, például azért, mert ha valóban érdekelné őket a Föld sorsa, akkor nem vonnának el milliárdokat az azt vizsgáló alapprogramoktól. Természetesen ettől függetlenül a NASA minden lehetséges alkalmat megragad majd arra, hogy tudományos kutatási célokra használja fel a projektet, mint ahogy a Hold meghódítása is csak eleinte volt az amerikai kormányzat PR-mutatványa, és csak később vette át megérdemelt helyét a kutatás.

Több mind valószínű, hogy Trumpék főleg a politikai hasznot látják a programban, ami azonban nem merül ki abban, hogy a küldetés könnyen kommunikálható a végrehajtáskor hatalmon lévő politikai erő, illetve kormányzat sikereként. Egyértelmű, hogy Kennedy sem pusztán a tudomány iránti elkötelezettsége miatt hirdette meg a Hold meghódítását, ahogy a Marsra indított küldetések mögött is több van annál, mint hogy baromi jól hangzik az ilyesmi egy elnök szájából. Ráadásul, miért lenne jó Trumpnak egy olyan program, ami akkor is csak bőven utána éri el majd a csúcspontját, ha 2020-ban újraválasztanák?

A válasz megértéséhez érdemes ránézni az USA politikai térképére, és összevetni azzal, hol is folyik majd a Mars-missziók alapozása. A Kennedy Űrközpont Floridában van, a Johnson Űrközpont pedig Texasban – mindkét állam alapvető fontosságú volt Trump megválasztásában, érdemes lehet tehát biztosítani errefelé az elnök népszerűségét. De a dolog olyan helyeken is működhet, ahol Trump 2016-ban annyira nem volt biztos befutó. A fejlesztések szempontjából fontos cégek korábban Kaliforniában működtek, de már elindult egy folyamat, amely végén a szakértők szerint Alabamába és Coloradóba kerülhet az űripar egy nagyobb szelete, vagyis

komoly munkahelyteremtési, gazdaságösztönző programokkal itt is komoly előny jöhet össze a választásokon.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a NASA-nak Ohióban, az egyik legfontosabb ingaállamban is van egy komolyabb központja, már érthető, milyen összetett kérdés is, hogy miért akar Donald Trump legalábbis érdemben foglalkozni azzal, hogy az emberiség az ő közreműködésével jusson el a Marsra. Hogy az emberiség megköszöni-e majd, hogy cserébe elszalasztotta a Föld megmentését, csak 2100 körül derül majd ki.



  • Hírek
  • Hírek