Móric
9 °C
15 °C

Gyulaháza, csillagváros

IMG 9962 DxO
2017.03.10. 11:37

8566 kilométer. Légvonalban ekkora távolságban van Gyulaháza, egy pár utcás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falu a NASA floridai Kennedy Űrközpontjának látogatókomplexumától. Budapestről autópályán 277 km, körülbelül háromórányi autózás a nyírségi település központja, ahol Farkas Bertalan, az első és egyetlen magyar kozmonauta szülőháza is áll. A magyar űrhajózás-történet emblematikus helyét lehetetlen eltéveszteni, mivel közvetlenül mellette egy emlékművé alakított MiG-21-es vadászgép tör mozdulatlanul az ég felé. Gyulaháza az elmúlt két hétben azzal került a közérdeklődés központjába, hogy a február végi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint űrközpont építésére kap a település 3 milliárdot.

A hír oda-vissza megjárta a médiát, cikkek, blogposztok, rádió- és tévéműsorok foglalkoztak pro és kontra a leendő beruházásról, de a sokadik hullámban már arról is szó volt, hogy a hárommilliárd nem a Gyulaházára szánt összeg, hanem a térségre vonatkozó keretösszeg, amiből legfeljebb egymilliárd, vagy fél, de az is lehet, hogy semmi sem jut a falunak. Amikor kedden Gyulaházán jártam, Bardi Béla polgármesternél még mindig egymásnak adták a kilincset a tévéstábok, akiket személyesen ő fuvarozott körbe a faluban, hogy megmutassa, hol tart vezetése alatt a település, és hol, milyen épületek emelkednének, amennyiben megvalósul az ominózus űrközpont.

Kissé elegük van

Miközben arra várok, hogy sorra kerüljek a polgármesternél, végigsétálok a Nyírmada felől bejövő, Anarcs és Nyírkarász felé vezető, néhol nevet váltó főutcán, a Micsurin, Szabadság, Petőfi, Kossuth úton. A térség többi településéhez képest rendezett képet nyújtó faluban sok az újabb építésű ház, a központban takaros önkormányzati intézmények, kultúrház, községháza, kicsit arrébb pár eladó ház, az összkép egy nem túl gazdag, de azért igyekvő kelet-magyarországi településé. Épp a Szabadság út és Mártírok útja kereszteződésében álló kőkeresztet, és a mögötte lévő beszédes nevű, ám sajnos bezárt Katapult Pubot fényképezem, amikor hátam mögül, a Vigadóház presszó felől kiabálást hallok:

– Hé! Hát ne azt a vacak romot fényképezd már, hallod-e! Vannak itt annál szebb épületek is!

Két fiatal férfi sörözik a kocsma előtt, szóba elegyedünk. Az teljesen nyilvánvaló, hogy kissé elegük van a falut az utóbbi időben ellepő riporterekből, tévésekből, és leginkább azt szeretnék, ha békén hagynák őket, ahogy ezelőtt se törődött velük senki.

– Tudom én, hogy megy ez, csak a negatív hírek, meg a gúnyolódás a kifizetődő. Pedig hidd el, itt senki nem érdemli meg ezt a lejáratókampányt, ami Gyulaháza ellen folyik – mondja a fiatalabbik, aki évekig pr-menedzserként dolgozott Budapesten, de aztán pár éve hazaköltözött Gyulaházára, hogy saját gazdaságot alapítson.

– Elmondom, mi a lényeg. Itt ez a pályázat volt az egyetlen lehetőség. Csak turisztikai fejlesztésekre ad pénzt az EU. Ha adnának cukorgyárépítésre támogatást, akkor azt építenénk. De most csak erre adnak pénzt, és a polgármesterünk ezt jól csinálja, hogy kihasználja a lehetőséget. Béla tősgyökeres gyulaházi, a hetvenes évek óta vezeti a falut, megvannak a módszerei, de azt nem lehet elvitatni, hogy folyamatosan szépül a falu.

És ha űrközpont kell, hogy épüljön, akkor űrközpont épül.

– Ne mondd már, hogy űrközpont, mikor nem az! – vitatkozik, vagy inkább évődik vele a pár évvel idősebb ivócimborája. – Tudod te is, hogy nem olyan lesz mint a NASA űrközpontja. Gyulaháza Űrközpont, jó, hogy nem rögtön csillagváros! – utal a Moszkva melletti Gagarin-központra, ahol Farkas Bertalant űrhajósnak kiképezték.

– Persze, hogy nem, de már mindenki így hívja. Na, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy most a baloldal újabb támadási felületet talált a kormányon, hogy milyen alapon szórnak el hárommilliárdot Gyulaházára, meg hogy üveghíd Sátoraljaújhelyre. Ugyan már. Tudjuk, hogy nem lesz se üveghíd, se űrközpont, legalábbis nem úgy. A lényeg, hogy az uniós támogatást, ami jár nekünk, azt meg tudjuk fogni. Béla független, se nem fideszes, se nem ellenzéki, tanácselnökként kezdte itt a falu vezetését, és azóta is mindig szót tudott érteni a megyei meg országos vezetőkkel. Azt, hogy mennyit kapunk a hárommilliárdból – merthogy ez egy keretösszeg, ami a térségre szól – neki kell kisakkoznia. Az is lehet, hogy egy vasat se adnak. Akkor meg mi értelme volt ennek az egész gúnyolódásnak, ami leginkább rajtunk csapódott le? Miért kellett bántani Gyulaházát?

Megpróbálom ráterelni a szót Farkas Bertalanra, elvégre mégiscsak ő a húzónév a faluban, az ő életére alapozva létesült egy kis űrhajózási kiállítás az iskola mellett.

– Én hatéves voltam, amikor ő az űrbe ment, emlékszem, mekkora volt a felhajtás. Le se volt még akkor kövezve az utca, derékig ért a sár – meséli sörét kortyolva az idősebb, munkásruhát viselő beszélgetőpartnerem.

– Ne mondd már! – tromfol társa.

– Dehogynem, de nézd csak meg most, minden utca le van burkolva, jobb az aszfalt, mint az út, ami Nyírmadára vezet.

– Én meg utána születtem, ezért nem emlékezhetem az egészre. De az biztos, hogy a mai gyerekeknek már nem mond sokat Farkas Bertalan neve. Jó, persze, megnézik a kiállítást, tudják, hogy űrhajós volt, de ennyi. Nem foglalkoztatja őket úgy, mint minket annak idején. Ha meglesz az űrközpont, – közben leinti társát, aki megint közbe akar szólni, hogy ne űrközpontozzon – ez valamennyire azért meg fog változni. De a legfőbb változás abban lesz, hogy sokan, akik most közmunkások, vagy épp munkanélküliek, profitálhatnak ebből az egészből. Ha csak annyi, hogy nyáron el tudja adni a turistáknak az almát, szőlőt, ami a kertben terem, már megérte.

Innen indult – és eljutott a csillagokig

Lassan közeleg az ebédidő, félve, hogy nem jutok be időben a polgármesterhez, elköszönök, abban maradva, hogy találkozunk az űrközpont alapkőletételén. Hívom Bardi Bélát, de nem veszi fel, aztán látom, hogy a falu kisbuszával épp tévéseket visz valamerre, úgyhogy a faluközpont felé veszem az irányt, megnézni az űrhajózási kiállítást. A már említett, kétségkívül impozáns MiG-21-emlékmű mellett áll Farkas Bertalan szülőháza, a parkban Gagarin mellszobra, a szülőházhoz 1986-ban csatolt épületben pedig maga a “Repüléstörténeti és űrhajózási kiállítás”, amiből a tervek szerint a Gyulaháza Space Központ nő ki majd.

Az 1988-ban megnyitott, majd a budapesti közlekedési múzeum által 2005-ben felfrissített kiállítás egy szerény, statikus bemutatása pár Farkas Bertalannal kapcsolatos relikviának. A bejárattól balra lévő teremben a magyar űrhajós által a Szojuz-36 űrhajóban viselt Szokol K1 űrruha replikája van kiállítva, a vitrin hátoldalán pedig egy eredeti űrhajós kezeslábas, amilyet a Szaljut űrállomáson is viselt Farkas Bertalan. A vitrin mögött a Szaljut-6 űrállomás 1:6 arányú makettje mutatja be, milyen helyen élt és dolgozott csaknem nyolc napig a gyulaházi kozmonauta, aki az Interkozmosz-programnak köszönhetően lett a Magyar Népköztársaság kiválasztottja.

A másik termet repülőgépmakettek, valamint képes információs táblák uralják, és főleg a repüléstörténetre koncentrál, de egy vitrinben itt is akad pár Farkas Bertalanhoz köthető tárgyi emlék: az űrhajósok szellemi teljesítőképességét mérő Balaton műszer, a fémöntvények mintái, amikkel Farkas a Szaljut-6 fedélzetén kísérletezett, az MTA Mikrobiológiai kutatócsoportjának Interferon-kísérlet kémcsövei, egy tubus űrhajósétel, plakettek, felvarrók. Középen egy 230 lóerős Hiero gyártmányú hathengeres, folyadékhűtéses repülőgépmotor, leghátul egy másik vitrin, benne a népköztársaság vadászpilótáinak túlnyomásos pilótaruhája, illetve egy narancssárga űrhajós túlélőruha – ilyet húztak volna magukra egy balul elsült visszatérés után a szovjet űrprogram űrhajósai.

A szülőházhoz vezető fedett átjáróban egy sugárhajtómű árválkodik még, és ezzel végére is érek a kiállításnak. Őszintén szólva, ha minden leírást elolvas a látogató, akkor sem tart fél-egy óránál tovább a megtekintése. Megnézem még a szülői házat is: a nagyobbik szobájában a községi könyvtár működik, míg a kisebbik helyiségben népművészeti kiállítást rendeztek be. Összefutok a szomszédban lévő általános iskola gondnokával, aki be is zárja a kiállítást, hogy a szünetre kijövő gyerekek ne rohangáljanak ki-be. Készséggel megmutatja az iskolában Farkas Bertalan tablóját: a “Gyulaházi Általános Iskola 1963-ban végzett növendékei” között találjuk őt, 32 gyerek közt, akik kisiskolásként már tanúi lehettek Gagarin, Tyitov és Tyereskova úttörő űrrepüléseinek. Gondolta-e vajon Földmíves András igazgató, vagy Mészáros József osztályfőnök, hogy mi lesz a kis Bertiből 17 év múlva? Az iskola előterében mindenesetre jókora tábla emlékezteti a gyerekeket: “Innen indult – és eljutott a csillagokig Farkas Bertalan”. Bekukkantok még az iskola hatalmas tornacsarnokába, és az uszodába is, amilyet nem nagyon látni hasonló méretű településeken errefelé. Közben felveszi a telefont a polgármester, így végre vele is tudok pár szót váltani.

Utolsó utáni lehetőség ez

Az irathalmokkal borított hivatali íróasztal két oldalán foglalunk helyet, és belevág abba, amit előttem már legalább egy tucatszor elmondott a faluba érkezett újságíróknak. Mutatja a február 21-jei 2017/25-ös Magyar Közlönyben megjelent 1092/2017. (II. 21.) Korm. határozatot:

– Na, úgy kezdődött a kálváriánk, hogy ebben volt egy szerencsétlen megfogalmazás, amire mindenki felkapta a fejét. Hogy is szólt a 3. melléklet ominózus 2. része? “Felső-Tisza kiemelt turisztikai térség hazai finanszírozású fejlesztése, azon belül a 6. pont. Attrakciófejlesztés Térség élménykínálatának fejlesztése Kisvárda és környékén (pl. Gyulaháza Space központ), 3 milliárd forint hazai forrásból”. Ezt a két kis betűt, ezt a példáult felejtették el értelmezni sokan, és kezdtek azon lovagolni, hogy minek épít a kormány hárommilliárdból űrközpontot Gyulaházára.

– De hogy jött az ötlet, hogy került a kormányhatározatba Gyulaháza?

– 2016 elején adtuk be a TOP-os pályázatot a meglévő kiállítóterem bővítésére, ami bekerült a Kisvárda térség megyei projektbe, a térség országgyűlési képviselője pedig látott benne fantáziát. Így nőtt az ötlet Space központtá, és került a kormányhatározatba. Nem győzöm azonban eléggé hangsúlyozni, ez a 3 milliárd ez egy keretösszeg, és jó ideig azt se tudtuk, hogy mennyi juthat belőle a mi falunkba. Miután a múlt héten egy megyebéli újságíró azt súgta, hogy ne reménykedjünk, úgyis Kisvárda kap mindent, személyesen kérdeztem meg Lázár Jánostól, hogy mire számíthatunk, mit tudnak teljesíteni az ígértekből. A miniszterrel folytatott előzetes egyeztetések alapján, azt az ígéretet kaptuk, hogy egymilliárd forint támogatás jut Gyulaházára.

– Mindennek annyi a lényege, hogy kisebb turistaparadicsom legyen a térség. Aki a Rétközi-tóhoz, vagy Kisvárdára érkezik kirándulni, nyaralni, az mondjuk biciklire ülve kerékpárúton eljöhessen hozzánk. Gyulaházán egy interaktív csodák palotája várja, vagy nevezzük Space Központnak, ha már így keresztelte el a kormányhatározat. A cél, hogy ne öt perc alatt végignézhető futószalag kiállítás legyen, hanem kösse le az idelátogatót, aki váljon helyben fogyasztóvá, töltsön itt több időt, egyen-igyon, vásároljon. Közvetlenül húsz helybélinek tudna munkát adni a Space Központ, közvetve azonban sokkal többnek. Létrejöhetne még két étterem, cukrászda, giroszozó, fagylaltozó, a helyi termelők közvetlenül árulhatnák a gyümölcseiket.

Felelevenítem a kocsma előtt hallottakat, miszerint sokan közmunkából élnek, vagy semmiféle munkájuk nincs.

– Így van. Utolsó utáni lehetőség ez a falunak. Sajnos elég nagy mértékű az elvándorlás, a demográfiai mutatók is romlanak. Jelenleg 2030 lakosa van a falunak, tíz évvel ezelőtt 2280 volt. Megfeleződött az iskola és az óvoda létszáma. Magas, 20-30 százalékos munkanélküliség. Katasztrofális, szomorú jövőkép vár ránk. A fő csapásirány a közfoglalkoztatás, ezen kívül Kisvárdára, Nyírbátorba járnak dolgozni Gyulaházáról. Folyamatosan tárgyalunk egy megújuló energiával foglalkozó céggel, amivel 100 főt foglalkoztató munkahelyteremtő beruházás valósulna meg a faluban. Ha beindul a Space Központ építése, akkor lendületet vehet, felgyorsulhat ez a folyamat is, mert egymást erősítő dolgok ezek. Hiszek benne, hogy ez így együtt megvalósulhat, és ez hosszú távon biztosíthatná Gyulaháza jövőjét, minden kedvezőtlen folyamatot visszájára fordítva.

– Miképp képzelik az új űrhajózási kiállítást?

– A komplett űrhajózási gyűjteményt áthoznánk a közlekedési múzeumból, és a repüléstörténeti gyűjtemény egy részét is. A meglévő kiállításunkhoz új kiállítóterem építéséhez 140 millió forint uniós támogatásért folyamodtunk, ez egészülne ki egy hangár típusú könnyűszerkezetes épülettel, egymás szomszédságában. A Közlekedési Múzeum anyagáról még nincs döntés, de mivel a Városliget új múzeumépületben a tervek szerint nem lesz űrhajózási kiállítás, az új főigazgató Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel tárgyalva Gyulaházának ígérte a gyűjteményt. Amennyiben megkapja a falu a beígért egymilliárdot, azt több fejlesztésre tudnák fordítani. Az előzetes becslés alapján 300 millió forint körüli összeget kellene fordítani az interaktív kiállítás anyagára, élethű modellekre, kipróbálható gépekre, hasonlókra mint a Budapesten bemutatott Gateway to Space űrkiállításon.

– Az egymilliárd forintos állami támogatásból megépülhetne az Anarcs és Gyulaháza közötti kerékpárút is, Kisvárda és Anarcs között már van, így a biciklis turizmus elérhetné Gyulaházát. Jutna az összegből a sportturizmus fejlesztésére is, plusz a meglévő vendégházunk mellé egy minden igényt kielégítő, nagyobb, 12 szobás vendégházat is építenénk.

A sport egyébként nagyon fontos Gyulaházának, rendszeresen járnak ide sportcsapatok edzőtáborozni, az általános iskola sportcsarnoka és uszodája nyáron nem marad kihasználatlanul, tudom meg a polgármestertől. Búcsúzóul kifaggatom őt is: milyen volt a hangulat a faluban a nyolcvanas években?

– Tanácselnök voltam akkor, amikor Berti az űrbe ment. Hatalmas dolog volt, akkor volt utoljára ekkora médiaérdeklődés a falu iránt mint most. Az egész ország csodaként élte meg, mi meg pláne. Képzelje el, mit jelentett ez nekünk. “Szerepkör nélküli, fejlesztésre nem kijelölt egyéb település” volt Gyulaháza besorolása az országos tervekben, ennek megfelelő is volt sokáig a falu fejlettsége a hetvenes évek végén. Olajpadlós iskolai tanteremben tudtunk csak fogadóhelyet kialakítani a Farkas Bertalant ünneplő hivatalos vendégeknek. Aztán sokan mondogatták, amikor látták a fejlődésünket, hogy “Könnyű nektek, Farkas Berci tolja a szekereteket”. De ez akkor se volt, most se igaz. Egy nagyon fontos dolgot hozott nekünk: megfelelési kényszert. Nem akartunk szégyenkezni. A rendszerváltással viszont véget ért ez a csoda. Berti már nem volt reflektorfényben, Gyulaházára sem figyelt többé senki. A mai gyerekeknek sem jelent már annyit Berti, mint nekünk, akik együtt nőttek fel vele. De ettől még persze mi nagyon szeretjük és tiszteljük őt, bármikor szívesen látott vendég itt, Gyulaházán.

Már az utcán állunk, amikor még kiböki, ami a szívét nyomja:

– Én azt akarom, hogy ez az egymilliárd Gyulaházán maradjon, ebből ne vegyen, ne lopjon el senki semmit. Azt akarom, hogy ha felépül a Space Központ, akkor aki idejön, ne mondhassa azt, hogy “Mi? Erre vertek el egymilliárdot?” Két út áll előttünk. Vagy rég várt és igazán megérdemelt fejlődés elé nézünk, vagy szégyenben maradunk. Azon kevés önkormányzatok közé tartozunk, amik saját erőből boldogultak idáig, hitel és csókosok nélkül, normális szabolcsi településként. Ez a Space Központ lehet az utolsó esélyünk, ezt ne irigyelje tőlünk senki.