A kihalási esemény, amely a dinoszauruszok kipusztulását okozta, megnyitotta az utat a békák elterjedése előtt. A Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban publikált tanulmány a békák evolúciójának egy új ágát mutatja be, amely régi titkokról rántja le a leplet.
Kiderült, hogy a modern békafajok többsége, 88 százaléka három főbb ágból fejlődtek ki. Ezek az ágak egymással párhuzamosan fejlődtek és annak a kihalási eseménynek köszönhető, amely a dinoszauruszok végét is jelentette. Vagyis a békák elterjedése 66 millió évvel ezelőtt kezdődött.
Korábban sokkal ősibb származást feltételeztek a kutatók. Ami részben igaz is, hiszen a békák már 200 millió éve vannak jelen a Földön. De a diverzifikáció nem indult meg ez alatt az idő alatt, míg a dinoszauruszok uralták a világot.
Az aszteroida becsapódása után azonban hirtelen megváltoztak a körülmények, új fajok kaptak lehetőséget, hogy betöltsék a régiek által hagyott űrt.
A békák ráadásul jól alkalmazkodnak a különböző életfeltételekhez, hamar megtalálták élőhelyüket az erdőkben és esőerdőkben. A gerincesek legdiverzifikáltabb csoportja, több mint 6700 fajt ismerünk.

- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Pápay István utca 5.
- Alapterület 72 m2 Szobák 1+2 db Vételár 76,92 M Ft
Rovataink a Facebookon