Még annál is halálosabb a Mars felszíne, mint eddig gondoltuk

Egy új kutatás szerint a Mars felszíne olyan összetevőket tartalmaz, ami pillanatok alatt megöl minden baktériumot. A kutatóknak már eddig is voltak kétségeik, hogy a földi mikroorganizmusok túlélik-e a marsi körülményeket és most laboreredmények igazolták ezen kétségeket.

Krumplit termeszteni a Marson sokkal bonyolultabb, mint az hitték. A problémát a perklorát nevű anyag okozza, amelyet még 2008-ban fedeztek fel. A perklorátok azért érdekesek, mert erősen csökkentik az olvadáspontot, és így növelik az esélyét annak, hogy felszín közeli folyékony víz is előfordul majd.

A perklorát mérgező az emberre, de elvileg nem mérgezőek a mikrobákra. Ez és az a tény, hogy folyékony halmazállapotban tartják a vizet, még jól is jöhetne az élethez. Legalábbis eddig ezt gondolták.

A University of Edinburgh kutatói azonban rájöttek, ha ezeket az anyagokat ultraibolya sugárzás éri, az végzetes lehet bármilyen életformára. A perklorát viszonylag stabil szobahőmérsékleten, de ez nem mondható el róla amikor magas hőhatásnak van kitéve. Erős oxidánssá válik ilyenkor. Hiába hideg a Mars felszíne, az ultraibolya sugárzás is aktiválhatja az anyagot.

Mivel a Mars légköre jóval vékonyabb a földi légkörnél, ultraibolya sugárzásból is sokkal több van. A kutatók a Bacillus subtilis nevű baktériummal kísérleteztek.

A kísérletek elején marsi körülményeket teremtettek a baktériumnak, de UV-sugárzás nélkül. Nem is volt baja az organizmusnak. De harminc másodpercen belül az összes baktérium elpusztult, amint ultraibolya sugárzás érte őket a perklorát mellett.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

10 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59