Felfedező kutatásokra adtak 11,5 milliárd forintot

Több mint négyszáz kutató és kutatási projekt nyert 11,5 milliárd forintot meghaladó támogatást a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) felfedező kutatásokat ösztönző programjaiban - írja az MTI.

A pályázatokon a kutatói életpályára belépő posztdoktorok, az önálló kutatást elindító és kutatócsoportot alapító fiatal kutatók, és a tapasztaltabb kutatók is lehetőséget kaptak.

Javítják a kiváló hazai kutatók eredményeinek nemzetközi láthatóságát is

A keretösszeg a tavaly még csak 8,8 milliárd forint volt.

  • 6,5 milliárd forint jut a kutatói kreativitás és eredményesség megerősítését célzó projektekre, ebből a keretből idén 197 új kutatási projekt indulhat.
  • 3 miliárd forint jut célzottan 40 év alatti kutatóknak, ők 108 új projektet kezdhetnek el
  • 1,5 milliárd jut a posztdoktori kiválósági programra. A összesen 99 kezdő, de már tudományos fokozattal rendelkező kutató nyert három évre ösztöndíjat.
  • 0,5 milliárd jutott a legnagyobb nemzetközi hatást kiváltó hazai kutatócsoportok 27 sikeres pályázatára

A pályázatokat a kiírásokban megjelent szempontrendszer szerint bírálták el anonim szakértők, szakértői csoportok (zsűrik) és tudományterületi kollégiumok.

Az intézményi rangsort az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti 53 támogatott projekttel, amelyek összesített támogatása 1,3 milliárd forint. Egymilliárd forintot meghaladó összesített egyetemi támogatást kapott még a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem, 41 és 34 támogatott projekttel.

Az MTA-intézmények rangsorát a Természettudományi Kutatóközpont vezeti 31 támogatott projekttel, 0,9 milliárd forintnyi összesített támogatással, amelyet a Kísérleti Orvostudományi Intézet (11 támogatott projekt, 454 millió forint támogatás) és a Wigner Fizikai Kutatóközpont (18 támogatott projekt, 443 millió forint támogatás) követ.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

8 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59